Erotikus vámpíros játék a láthatáron! A szexi Vampire Syndicate a közösségi finanszírozása ezúttal sikeres! [VIDEO]

Szexi, dögös vámpírnők az erotikus hangvételű Vampire Syndicate főszereplői, amely emiatt is érte már el a Kickstarteren az alapcélt.

 

Eredetileg az RPG Makerben tervezték a Vampire Syndicate: Gangs of Moonfallt, ami akkor még egy felülnézetes, és az engine jóvoltából felettébb korlátozott projekt volt. Felbukkant a Kickstarteren is, de a fejlesztő visszavonta azt, hogy elkezdje áttervezni a játékot. Ezt meg is tette, ugyanis az RPG Maker helyett az Unreal Engine 5-öt használja, és az új koncepcióban a felfedezést belső és külső nézettel is meg lehet tenni. A körökre osztott harcok továbbra is felülnézetesek, de a nagyobb elképzelés nagyobb sikereket is magával hozott, ugyanis bár még több mint 3 hét van vissza a kampány végéig, a kezdeti 25 ezer dollárt már most elérte.

A Vampire Syndicate-et egy oldschool RPG-nek nevezi a fejlesztő, aki korábban a Memoirs of a Battle Brothelt hozta létre, és ugyanabban a környezetben játszódik. Olyan legendás RPG-k ihlették mint a Planescape: Torment, illetve a Fallout: New Vegas, és új funkciókat igyekszik a formulához adni. A négy vámpírklán egyikének zsoldosa leszünk, ahogy lassan felküzdjük magunkat a ranglétrán, hogy talán mi magunk is vámpírrá válhassunk. Van egy kis Vampire: The Masquerade – Bloodlines, illetve Shadowrun és Cyberpunk 2077 beütése is…

Amikor ezen sorok íródnak, 641 támogató eddig 50847 dollárt dobott össze a projektre, aminek még mindig van 25 napja a kampányából. Tehát már a cél duplájánál tart, és a plusz pénzből korlátozottan szinkronhangokat is kapni fog a Vampire Syndicate: Gangs of Moonfall. 65 ezer dollárnál bejut a játékba a Memories of a Battle Brothelből a The Old Watch frakció, 75 ezernél részletesebb karaktertestreszabás érkezik, 90-ezernél egy újabb Memoirs-frakció jön (Courtesan’s Guild), 100 ezernél a követőnk is testrszabható lesz, 125 ezernél pedig a rejtekhelyünk mechanizmusai bővülnek.

A leírás szerint a vámpírok szexuális lények, és bizony a 18-as karika kelleni fog, ugyanis egyéjszakás ottlétet is teremthetünk a hosszabb kapcsolatokon túl a Steamre és az itch.io-ra tartó játékban…

Forrás: PCGamer, Kickstarter, Steam, Itch.io

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu