FILMKRITIKA – Képzelj el egy hétvégi vidéki kiruccanást, amely hirtelen pszichológiai rémálommá változik, ahol az udvariasságod válik a legnagyobb ellenségeddé. A Szádra ne vedd pontosan ezt az élményt mutatja be, ahogyan egy kedves meghívás végzetes csapdába torkollik.

Sokan panaszkodnak a mai remake-dömpingre, de a horror műfaja mindig is szeretett visszanyúlni a régi történetekhez. Meglepő módon, sok ilyen újraértelmezés meglehetősen jól sikerül, bár az amerikai változatok gyakran elveszítik az eredeti filmek különlegességét, különösen, ha nemzetközi alkotásokról van szó. Míg az A kör vagy a Funny Games sikeresen adaptált művek, számos próbálkozás teljesen elveszíti az eredeti zsenialitását. Az amerikai közönség sajátos veszélyérzékelése és kulturális különbségei gyakran nem illenek az eredeti történet kontextusához, amit például a Ház az erdő mélyén biztonsági kameráin keresztül is láthatunk, ahol a cselekmény teljesen eltér más országok horrorjaitól.

Ezért James Watkins rendező számára nagy kihívás volt elkészíteni a Blumhouse és a Universal új verzióját a Szádra ne vedd című, 2022-es holland sikerfilm alapján. Az eredeti film kőkemény pszichológiai horrorként aratott sikert, és az Egyesült Államokban is népszerű lett, miután az IFC Films és a Shudder forgalmazta. A Blumhouse nem habozott megszerezni a remake jogait, de az eredeti rajongói érthetően szkeptikusak voltak. Azonban a Szádra ne vedd 2024-es amerikai változata azon ritka remake-ek közé tartozik, amelyek jól sikerültek. James McAvoy egyik legjobb alakításával a középpontban, Watkins nem egyszerűen megismételte a történetet, hanem vizsgálta, hogyan reagálnának különböző kultúrák párosai ugyanarra a helyzetre. Az eredmény egy feszültséggel teli, kíméletlen alkotás, és egy amerikai remake esetében a legjobb eredmény, amit elérhettek.

Az udvariasság lesz a vesztünk

Louise és Ben Dalton (Mackenzie Davis és Scoot McNairy) házasságában valami nincs rendben. Úgy tűnik, családi nyaralásuk kislányukkal, Agnes-szel (Alix West Lefler) nem más, mint egy utolsó próbálkozás, egy „ha itt sem boldogulunk, sehol sem fogunk” típusú menekülési kísérlet. Mikor találkoznak Paddyvel és Ciarával (James McAvoy és Aisling Franciosi), az angol házaspár nemcsak üdvözítő figyelemelterelést nyújt számukra, hanem egy kis „párkapcsolati inspirációt” is. Paddy és Ciara vadul szerelmesek, elképesztően bájosak, és látszólag mindenre képesek, beleértve Ant nevű fiuk gondozását is, aki nem tud beszélni. Az angol pár nem elégszik meg azzal, hogy csak „nyaraló barátok” legyenek, és meghívják a Daltonékat, hogy látogassák meg őket gyönyörű, eldugott otthonukban az angol vidéken. Habár kezdetben hezitálnak, a Dalton család végül elfogadja az invitálást, hogy egy kis időre elmeneküljenek saját problémáik elől.

Szinte azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy Paddy és Ciara idealizált kapcsolata távolról sem tökéletes, de a Daltonék továbbra is ignorálják a nyilvánvaló figyelmeztető jeleket pusztán az udvariasság kedvéért. „Talán csak így csinálják az angolok?” – tűnődnek. Valóban olyan különös rávenni egy vegetáriánust, hogy húst egyen? Vagy a kellemetlen érzés, amit Paddy azon kérése vált ki, hogy vetkőzzenek le, és ugráljanak a tóba a szikla tetejéről, csupán saját prüdériájuk visszatükröződése? Az idegen földön való tartózkodás mindig szorongással jár, hiszen a kulturális normák jelentősen eltérhetnek. A Szádra ne vedd ügyesen kihasználja a hajlandóságunkat arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy racionalizáljuk az aggasztó viselkedést a társadalmi nyomás hatására. Néha ez a kihasználás kellemetlenül humoros – az a fajta kínos nevetés, amely inkább ciki helyzetekhez illik –, máskor pedig James McAvoy tényleg szóra sem hagy jutni minket, annyira vérprofi az alakítása.

James McAvoy és a szörnyeteg férfiasság

A filmelméletben Barbara Creed megalkotta a „szörnyű nőiség” kifejezést, hogy elemezze, hogyan gyökerezik a horrorfilmekben megjelenő szörnyűség a cis női reproduktív testben, de ez a kifejezés manapság leginkább arra használatos, hogy feltárja, hogyan válik a nőies megjelenés a gonosz edényévé. A „Szádra ne vedd” mintha ennek az ellentéte lenne, Paddy és Ben egyaránt képviselik a szörnyű férfiasság „alfa” és „béta” osztályait. De ellentétben az interneten látott könnyen elkerülhető, önjelölt vörös pirulás figurákkal, Paddy veszedelmes, mérgező férfiasságát szellemes tréfák, ragyogó szemek és egy vitathatatlanul vonzó fizikum mögé rejti, ami hónapok óta nyílt sóvárgást vált ki a horror rajongókból. Ben viszont gyenge és kétségbeesetten vágyik az elismerésre, ami elhomályosítja az ítélőképességét, miután Paddy és Ciara egyre több határt lépnek át.

De amikor a színlelés megszűnik, és a brit pár igazsága napvilágra kerül, McAvoy minden idők egyik legnagyobb gonoszává alakul. Bosszúvágyó kegyetlensége és vörös forróságú karizmája egyszerre lenyűgöző, és mégis könnyű látni, hogyan csábíthatna valakit a hálójába. Biztosan lesznek olyanok, akik úgy gondolják, hogy ha a Daltonék helyében lennének, döntéseik nem ingadoznának, de ez egyszerűen nem igaz. Nem tudjuk, hogyan fogunk cselekedni egy adott pillanatban, amíg valóban nem vagyunk benne, és ez teszi a „Szádra ne vedd” című filmet olyan izgalmassá. A trailerek már rég elárulták Paddy valódi természetét, így a móka fele az, hogy látjuk, mennyire képes túllépni a határokat. McAvoy a kezdetektől fogva kiváló formában van, és az év egyik legjobb alakítását nyújtja. Üdvözlünk a galád horror apukák díszes csarnokában, James McAvoy!

Azoknak, akik tudják, hogyan végződik az eredeti film, még mindig sok meglepetés vár rájuk.

A Szádra ne vedd remake-je megáll a a saját lábán

Spoilerek nélkül, a Watkins által végrehajtott változtatások a Szádra ne vedd-en olyanok, mint egy még ízletesebb ráadás egy már eleve csavaros szatírához, amely sokkal jobban tükrözi, hogyan reagálnának az amerikaiak egy ilyen helyzetben, mint a dán páros a 2022-es filmben. Mackenzie Davis Louise karaktere méltó kihívója McAvoy Paddy-jének, és éppen olyan vehemens alakítást hoz, mint Kirsten Raymonde a Station Eleven-ben vagy Grace a Terminátor: Sötét végzet-ben. Akik csalódtak a dán pár viselkedésében az eredetiben, talán jobban kedvelhetik a Dalton családot, ami sokkal élvezetesebbé teszi a feldolgozást. A Blumhouse jól döntött, hogy ezt a filmet választotta 2024 utolsó mozis premierjének, hiszen ez az év legjobb filmje, ami a „Blum házából” kikerült.

A változtatások vitát gerjeszthetnek az eredeti rajongók körében, de a Szádra ne vedd megőrzi a brutalitást anélkül, hogy az eredeti anyag sokkjaira építene, és humorral frissíti a szituációt, amely a legtöbb embert felfalná. Önállóan is megállja a helyét, sőt, szinte franchise-indítóként is funkcionálhat (kérjük, ne!), hiszen a különböző kultúrákból származó párok kombinációja végtelen lehetőséget rejt. Azok, akik elfogadják a változtatásokat, egy szörnyen őrült élményre készülhetnek.

A többieknek talán érdemes lenne egy kicsit udvariasabbnak lenniük.

-Herpai Gergely „BadSector”-