A PC-kre panaszkodott a PlayStation társ-vezérigazgatója!

Nishino Hideaki szerint nem olyan könnyű a PC-ket beállítani, és eközben megvédte a PlayStation konzolos üzletágát; szerinte ez lesz a középpontban akésőbbiekben is.

 

A Sony Interactive Entertainment stratégiájában láthatjuk, hogy a PC és a mobilos platformok (iOS, Android) is felbukkan a PlayStation konzolok mellett, hogy nagyobb közönséget tudjanak megszólítani, de Nishino a Nikkeinek adott, fizetős fal mögé tett interjújában (amit a VGC idézett) arra a kérdésre is válaszolt, hogy miképp foglalná össze a konzolok értékét:

„Úgy gondolom, hogy a mobileszközöknél sok játékban reklámok jelennek meg, és a PC-ket nehéz beállítani, de a PlayStation esetében, ha bekapcsolod, azonnal megtapasztalhatod a megvásárolt tartalmat. Az áruház, ahol a szoftvereket vásárolod, szintén intuitív élményt nyújt, mert a termékek könnyen érthetően vannak elrendezve. Megpróbáljuk növelni részesedésünket a teljes játékpiacon azzal, hogy PC-kre is fejlesztünk tartalmakat. Kétségtelen, hogy a konzolok képezik majd üzleti tevékenységünk középpontját, de azzal, hogy a konzolokon kívüli platformokra is kínálunk címeket, a vásárlók szélesebb körét érjük el,” mondta Nishino.

Az élő szolgáltatásos (live service) játékokat egyszerre fogják kiadni PlayStation 5-ön és PC-n (mondjuk ebbe már belebukott a Concord, és érdekes módon az Until Dawn Remake nem ilyen, de az is egyszerre jön konzolra és PC-re), de az egyjátékos, narratívaközpontú címek először konzolra jönnek, és csak később jutnak el PC-re. A Sony ezzel próbálja a a játékosokat a PlayStation 5 felé terelni, és a konzol marad számukra a fókuszban:

„A konzol egy olyan technológiai stack, amelyet alulról felfelé fejlesztünk, hogy nagyon-nagyon jó, kiváló élményt nyújthassunk. A konzol értéke továbbra is megmarad, és a mi feladatunk, hogy ezt tovább csiszoljuk. Természetesen néhány vásárló PC-ről konzolra fog váltani. Azok az ügyfelek, akik a PC-re koncentrálnak, ha értéket találnak, akkor átmennek a konzolra, így a kannibalizáció helyett inkább úgy gondolom, hogy ez egy növekedési lehetőség,” mondta korábban Nishino.

Forrás: VGC, Nikkei

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.