Már a Bungie ex-ügyvédje is a stúdió vezetőségét kritizálja!

Don McGowan, a Bungie korábbi jogi tanácsadója (2020 és 2023 között volt ebben a pozícióban) úgy látja, hogy a Sony lényegében megelégelte a stúdió vezetőségének töketlenkedését…

 

McGowan a LinkedInen reagált arra, ami a Bungie körül történik (és itt nem a Marathon rebootra kell gondolni, de az is megfordult a mai hírekben): „Bármennyire is fáj ezt kimondanom, úgy tűnik, hogy a Sony fegyelmezése a korábbi kollégáim felé arra kényszerítette őket, hogy kijavítsák a játékukkal kapcsolatos hibákat. Hogy világos legyen: nem az elbocsátásokra gondolok, hanem arra, hogy rákényszerítették őket, hogy kihúzzák a fejüket a s*ggükből, és olyan dolgokra koncentráljanak, mint például: új játékosok megszerzésére szolgáló módszer bevezetése; nem csak a rajongóknak való rajongói szolgálat a Bungie „öltönyös vezetői között”; és a játék üzletként való működtetése. Ez jó. Még mindig vannak barátaim ebben a környezetben, és szeretném, ha megtarthatnák a munkájukat.

Ez az a jövő, amit a Sony felvásárlása után a cégnek el kellene fogadnia: egy stúdió, nem pedig egy „független cég”. De volt egy csomó egó, akiknek fontos volt úgy tenni, mintha „semmi sem változna”. Emlékszem, ott ültem az üzletkötés alatt és azt mondtam: „szerinted a Sony ezt úgy írja le, hogy 3,6 milliárd dollárt fizetnek azért a jogért, hogy ne legyen beleszólásuk abba, hogy mit csinál a Bungie?” Pontosan ezt gondolták sokan. Azt hiszem, okot kaptak arra, hogy megértsék, hogy a dolgok nem így működnek. Ez jó. A cikkben leírt változtatások olyan dolgok, amiket egy franchise működtetése érdekében teszel, nem pedig azért, hogy továbbra is azt a játékot készítsd, amit te és a barátaid már elsajátítottatok, vagy hogy a trendeket hajszold,” írta McGowan.

A Bungie a Destiny 2 körül mostanában eléggé sokat bajlódik, és ő is a múlt heti tartalmi struktúrás bejelentésre reagált, miszerint a stúdió elhagyja a kisebb évenkénti lineáris történetbővítéseket a kisebb, gyakrabb frissítések érdekében, hogy nagyobb hangsúly helyeződjön az ismétlődő tevékenységekre. A stúdió 2022 óta tartozik a Sony alá, és azóta két nagyobb leépítési hullámról számolhattunk be velük kapcsolatban.

McGowan szerint a vezetőség megbukott. Ezzel pedig nehéz vitatkozni!

Forrás: PCGamer, LinkedIn

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.