Meta Orion: AR-szemüveg Mark Zuckerbergéktől!

TECH HÍREK – Miközben az Apple még nem mutatta be AR-szemüvegét (tőlük ott van a headset addig is, az Apple Vision Pro), a Meta már ide is eljutott.

 

A Meta Oriont a cég az eddigi legfejlettebb AR-szemüvegnek nevezi, és úgy véli, hogy úgy néz ki mint egy normális szemüveg, csak kiterjesztett, augmentált valósággal kapcsolatos funkciókkal, és Zuck cége számára nagy ugrás lehet, illetve a jövő technológiájáról lehet szó. Már öt éve állt fejlesztési fázisban a készülék, ami kinn és benn is használható lesz, és egy hagyományos headsethez képest sokkal praktikusabbnak nevezhető. Nem lesz szükség sem egy okostelefonra, sem egy másik, kiegészítő készülékre, hogy használhassuk az AR-szemüveget, amelynek a kijelzői értelemszerűen a szemeink előtt találhatóak, így pedig egy mindennapi termékké válhat.

„Az Orion rendelkezik a legnagyobb látómezővel a legkisebb AR-szemüveg formájában. Ez a látómező igazán magával ragadó felhasználási eseteket tesz lehetővé az Orion számára, a multitasking ablakoktól és a nagyképernyős szórakoztatástól az emberek életnagyságú hologramjaiig – minden olyan digitális tartalom, amely zökkenőmentesen beleolvadhat a fizikai világról alkotott képbe,” mondja a Meta, ami éveken át dolgozott azon, hogy az alkatrészek mérete csökkenjen. Azok olyan kicsik lettek, hogy néhány milliméteresek! Miközben a szemüveg alapvető AR-elemei a kijelzőn láthatóak, eközben lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy a való világot is láthassák, így az emberek szemeit és arckifejezéseit is, ami a többi AR-szemüveg vagy headset ellenében előny lehet.

A Meta Orion a mesterséges inelligenciára is épít, hogy képes legyen a környezetet érzékelni és megérteni, és így a problémával kapcsolatban lehetséges megoldásokat is fel tud ajánlani. Nem csak erre lesz használható, hanem gyakorlatias célokra is be lehet vetni, így például ha a hűtőszekrényünket vizsgáljuk, a benne levő alapanyagokból képes lesz recepteket összeállítani.

Az AR-szemüveget csak néhány kiválasztott éri jelenleg el, így a fejlesztés utolsó szekciójában tart, így a Meta a hardverrel és szoftverrel kapcsolatos problémákat még orvosolja, mielőtt a nyilvánosság is megszerezheti a terméket, amelynek kijelzőjét igyekszik élesebbé, vékonyabbá és olcsóbbá tenni. Árat és megjelenési dátumot még nem tudunk.

Forrás: WCCFTech, Meta

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)