PlayStation 5 Pro: a Sony szerint „hihetetlen értéket” képvisel!

A félgenerációs konzolfrissítése kapcsán a Sony természetesen követi az igen erősen nyomatott marketingjét.

 

Felettébb megosztónak nevezhetjük a PlayStation 5 Pro árazását, de figyelembe véve az inflációt, mégis drágább volt a PlayStation 3, amikor az megjelent. A játékipari elemzők és a fejlesztők is mind azt mondják, hogy a konzol megjelenése logikus, ha figyelembe vesszük a piacot és a hardvert. A Sony-tól pedig Aoki Toshi, a PlayStation senior vezető termékmenedzsere az IGN-nek így nyilatkozott a PlayStation 5 Pro-ról – megtudtuk, hogy már az alap konzol megjelenése ELŐTT tervezgették:

„Nos, az imént említett technológiák, amelyeket azért építünk be, hogy új élményeket nyújtsunk a játékosoknak, és nem csak a technológiai különbségek, hanem az SSD, a Wi-Fi 7 és a játékmenetet körülvevő új technológiák is. Tehát ez inkább egy teljes csomag, amely kivételes értéket nyújt a játékosoknak… a legelkötelezettebb játékosoknak, akiket megcélzunk.
„A PlayStation 5 Pro-val mindezeket az új technológiai innovációkat kínáljuk, és hozzáadtuk a két terabájtos SSD-t, valamint a Wi-Fi 7-et. Úgy gondoljuk, hogy teljes csomagként a legtöbb játékosnak kínálja. A lemezmeghajtó esetében ez egy opció a játékosok számára. Nem minden játékos rendelkezik lemezekkel, bár a legtöbbjüknek lehet… de van lehetőségünk arra, hogy nekik is lehetőséget biztosítsunk. Úgyhogy szerintem ez inkább az általunk kínált értékarányos ajánlat egyensúlya. Már a PlayStation 5 megjelenése előtt elkezdtünk róla beszélgetni, mivel a PS5 specifikációját már rögzítettük. Készen álltunk a megjelenésre, meg minden. Természetesen tudtuk, hogy a technológiák minden évben fejlődnek,” mondta Aoki.

Szóval ezzel kissé olyan érzésünk támad, mintha alapból tervezték volna a félgenerációs frissítést, amelyben 67%-kal több számítási egység és jobb sugárkövetéses teljesítmény lesz, mint az alap PlayStation 5-ben, illetve még említést kell tenni a PlayStation Spectral Super Resolution felskálázásról is.

A PlayStation 5 Pro november 7-étől lesz kapható 800 euróért (320 ezer forintért), de ebben nincs benne a Blu-ray meghajtó és a függőleges állvány ára.

Forrás: WCCFTech, IGN

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu