Az új Rainbow Six bejelentésére készül a Ubisoft?

A francia kiadó (ami mostanában nem valami sikeres, és akkor még tényleg finoman fogalmaztunk…) állítólag rövid időn belül be fogja jelenteni a Rainbow Six franchise következő epizódját…

 

A Rainbow Six Siege a Ubisoft egyik, már-már szokatlanul hosszú ideje futó élő szolgáltatású (live service) játéka, hiszen 2015. december elsején jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve PC-re, majd pontosan öt évre rá egy natív PlayStation 5 és Xbox Series port is készült. (Volt egy Google Stadia átirat is, de a 2021. június 30-án kiadott verziót a szolgáltatással együtt hiába keresnénk…) Stabil játékostábora van, és a francia kiadótól a játék rendezője régebben már kimondta, hogy nem készül belőle folytatás, de úgy tűnik, hogy ennek ellenkezője az igaz.

A Twitteren Shiny, a Rainbow Six Siege egyik szivárogtatója és moddere azt írta, hogy a következő rész a franchise-ban Rainbow Six A*** néven fog megjelenni. (Tehát feltehetőleg négybetűs lesz az epizód címe, és A betűvel kezdődik majd…) Ezután a közönség hiába érdeklődött ezzel kapcsolatban, ugyanis Shiny további részleteket nem közölt. Pár tipp: AWOL, Atom, Aces, illetve Ares – ez a négy szó bukkant fel a leggyakrabban…

Aztán tegnap már azt írta Shiny, hogy készüljünk fel a mai napra, tehát akár a nap folyamán érkezhet hivatalos bejelentés a következő Rainbow Six epizóddal kapcsolatban. Mivel a Ubisoft az utolsó pillanatban vonult ki a Tokyo Game Show kiállítói közül (és eközben törölte a sajtónak tervezett Assassin’s Creed Shadows-előzetest, továbbá a játékot is átdobta 2025 februárjára…), talán tényleg érkezhet valami, és mivel a szivárogtató megbízhatónak nevezhető a franchise kapcsán, talán nem légből kapott információról számoltunk be.

A Rainbow Six új epizódja valószínűleg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, esetleg Amazon Lunára fog megjelenni, és talán a Nintendo Switch utódja is szóba jöhet célplatformként. De ez mind csak találgatás, ugyanis semmi sem hivatalos még ezzel kapcsolatban…

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.