Star Wars Outlaws: csúfosan alulteljesített az eladásaival!

Most először kaptunk hivatalos adatot arról, hogy a Ubisoft legnagyobbnak tervezett játéka mennyi eladást hozott össze.

 

A Massive Entertainment játékába sok időt és pénzt feccölt a Yves Guillemot vezette kiadó, de eddig mindössze 1 millió eladást ért el a Star Wars Outlaws. Ebből a Ubisoft le akarja vonni a tanulságot, hogy ezt ne kövesse el megint a cég a februárra elhalasztott Assassin’s Creed Shadowsszal. De ehhez például azt kellene tenniük, hogy nem közlik a Season Pass tartalmát a játék megjelenése ELŐTT! Ez ugyanis kissé kizsákmányoló lépésnek tekinthető, és így tudatta a kiadó, hogy csak a szezonbérlet birtokosai férhetnek hozzá az új küldetésekhez és sztorihoz.

A Star Wars Outlaws rendezője kissé meglepődött azon, hogy a játéka a Metacriticen mindössze 76/100 átlagpontszámot ért el. A Ubisoft szerint a vártnál „puhább” teljesítményt ért el a játék, és talán emiatt kellett az Assassin’s Creed Shadows halasztásához folyamodni. Pedig az a játék is kapott kritikát rendesen (történelmi pontatlanság; Japánban a fejlesztés leállítását követelték; az egylábú Torii-kapu pedig Nagasaki bombázására emlékezteti a közönséget, ugyanis bár van ilyen az országban, de csak egyetlen ilyen kaput találni…). Az Assassin’s Creed Shadows esetében a Tokyo Game Show-n való kiálítást is visszavonta a Ubisoft, majd a sajtónak szánt előzetes is meghiúsult.

Az Insider Gaming arról számolt be, hogy a Ubisoft tanulni akar a kritikákból, és most azon dolgozik a cég, hogy a történelmi és kulturális aggodalmakra választ tudjon adni, továbbá a visszajelzésekre is reagálni kíván a csapat. Yasuke, az egyik főszereplő történetét átdolgozzák, de a karakter ábrázolásába is belenyúlnak, ahogy az építészeti dolgokba is. A források szerint a történészek túlzottan későn csatlakoztak a csapathoz a játék fejlesztésében, és emiatt sok félreértés történt…

Szóval a Star Wars Outlaws eddig nem hozta az eladásokat (és így nehéz lesz behozni azt, amit a Ubisoft elvár), az Assassin’s Creed Shadows pedig zűrös helyzetben van…

Forrás: WCCFTech, Insider Gaming

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)