CD Projekt: „a Cyberpunk 2077 után már sosem tekintenek úgy ránk mint addig!”

A lengyel cég vezérigazgatója nyíltan elismerte, hogy szerinte a kritikán aluli állapotban kiadott belső nézetes kaland Night City-ben a közönségnél túlzottan lerontotta a róluk alkotott véleményt.

 

A CD Projekt jó eredményeket könyvelt el a The Witcher-trilógiával, bár az nem is az ő IP-jük, és emiatt úgy tűnt, hogy nehezen hibázhatnak… amit aztán a többszöri halasztás ellenére is elkövettek egyet a Cyberpunk 2077-tel (amit a Sony addig nem látott módon le is vett a PlayStation Store-ról addig, amíg a fejlesztők ki nem javították 2021 júniusára). A megjelenés utáni fél évben a játék állapota végül javult, de a legnagyobb változást a 2.0 frissítés és a Phantom Liberty kiegészítő hozta el, de ezek sokkal később jutottak csak el hozzánk (a kieg pedig már kihagyta a PlayStation 4/Xbox One párost).

Az Eurogamer egy visszatekintést publikált a játékról, és ebben Michał Nowakowski, a CD Projekt társ-vezérigazgatója elismerte, hogy bár a játék állapotát helyre tudták állítani, a stúdió reputációját nem: „Az igazgatótanács szintjén ez a következő volt: először a történtek felismerése, aztán mi magunk is elismertük, hogy ami történt, az nagy kihívás és nagy csapás volt a vállalat számára. Tulajdonképpen egyikünk sem gondolt erre semmilyen pénzügyi szempontból, de ez egy probléma a jövőre nézve, amit reméltünk, hogy felépítünk a cégnek a rajongók körében való megítélése szempontjából. És ez valami olyasmi, amit, hogy őszinte legyek, valószínűleg örökre elvesztettünk. És igen, néhány dolgot helyre lehet hozni, de ez a cég bizonyos megítélése soha nem fog visszatérni. Ez jó vagy rossz? Nem tudom, de ez tény.”

Paweł Sasko, a Cyberpunk 2077 folytatásának (Orion, ez a CD Projekt bostoni stúdiójában készü) kisegítő rendezője is hasonlóan óvatosan vélekedett: „Elfogadom és megértem, hogy ez egy olyan helyzet lehet, amely néhányuk számára soha nem következik be, de sajnos ez az ára annak, ami történt. Ám remélem, hogy az általunk végzett munka során, a bemutatott dolgok során meg tudtunk néhány embert nyerni magunknak – és amikor meghallják, hogy valaki beszél nekik arról, hogy milyen hihetetlen élményeket szerezhetnek mondjuk a Phantom Libertyben, vagy a következő Witcherben, a következő Cyberpunkban, vagy a Hadarban [a CD Projekt új IP-je], abban a pillanatban, amikor látják, hogy az a játék hihetetlen értéket képvisel, akkor valóban érte nyúlnak, játszanak vele és élvezik.”

A szituációjuk érthető. Most nem lesz irántuk akkora elvárás mint amit a Cyberpunk 2077-tel tapasztaltak. Így talán nem fognak akkora csalódást okozni…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu