Kifogott a kvantumszámítógépeken a DOOM!?

Az id Software játékát egy krumplin, egy BIOS-ban, egy hűtőszekrényen, egy fogkefén is futtatni lehet, de úgy tűnik, hogy a jövő technológiáján ez még nem nagyon valósulhat meg…

 

Egy GitHub-felhasználó, Lumorti létrehozta a Quandoomot, ami az E1M1, azaz az első pálya újragondolása a ma még ezoterikus, kísérleti hardveren. Szerinte eléggé hatékonyan lehet szimulálni egy laptopon is a QASM szimulátornak köszönhetően. 70 ezer qubit és 80 millió kapu kell a futtatásához. Jelenleg az Atom Computing a legerősebb quantumszámítógéppel rendelkező cég (1225 qubit), ami közel sincs ahhoz, ami a Quandoomhoz szükséges lenne (úgy 57-szeres teljesítmény kellene…).

A Quandoom nem csak abban korlátozott, hogy csak az első pálya van benne, hanem a grafikában is. Drótvázas grafikával rendelkezik, és Lumorti szerint hangeffektek és zene sem hallhatóak a portban, az ellenfelek nem képesek szobáról-szobára menni, továbbá az imp tűzgolyója hitscan, nem pedig lövedék (tehát amint lő, akkor azonnal el is talál bennünket).

Lumorti magyarázata szerint lenne még mit javítani: „Egyelőre még mindig a motor kódjának rendbetételén dolgozom, de alapvetően körülbelül 8000 sornyi C++ függvényem van, amelyek számos megfordítható bináris és aritmetikai műveletet tesznek lehetővé a kvantumregisztereken, például a „flipIfLessThanOrEqualTo”, amely egy regiszter összes qubitjét megfordítja, ha egy másik regiszter értéke kisebb, mint egy adott érték. Minden egész számokkal történik. Ilyen függvények segítségével írtam aztán egy kis 3D motort, valamint az összes játéklogikát.

Jelen van még egy ancilla rendszer, egy garbage rendszer, valamint egy kvantum szubrutin rendszer és sok más hasznos eszköz… A párhuzamosítás a renderelésnél úgy történik, hogy a render objektumok listája fel van osztva a magok között, és a QASM-ben megjegyzéseket hagyunk, hogy a szimulátornak megmondjuk, hogy az OpenMP thread ID alapján hova ugorjon,” írta a fejlesztő.

Úgyhogy eléggé érdekes a helyzet: egy, már több mint három évtizede megjelent FPS nem képes a jövőbe tekintő technológián megfelelően futni. De a technika fejlődésével egyszer ez is be fog következni…

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)