PlayStation 6: nem valósulhat meg a technológiai ugrás a PlayStation 5 Pro nélkül?

Egyfajta egymásba fonódás kellhet a Sony számára a félgenerációs és az új generációba tervezett hardver között, hogy kellően nagy technológiai fejlődés következzen be.

 

A PlayStation 6-nak több okból is szüksége lehet a PlayStation 5 Pro létezésére ahhoz, hogy a várt technológiai ugrás megtörténjen, többek között azért, mert a gyorsabb és összetettebb CPU-k és GPU-k gyártása a konzol teljesítményének és funkcióinak növelése érdekében már nem teljesen lehetséges. Erről beszélt nemrég a Digital Foundry egyik szerkesztője, Richard Leadbetter. A PlayStation 4 Pro-val egy olyan modellt dobott piacra a Sony, ahol a GPU kétszer nagyobb volt, miközben csak 100 dollárral kellett többet fizetni.

Ezt ma a Sony már nem tudja megtenni a PlayStation 5 Pro-val, bár abban a PlayStation Spectral Super Resolution (PSSR) felskálázó (dedikált, erre szánt hardverrel) képes lesz hasonló előrelépést tenni. Ezt az utat fogja valószínűleg bejárni a PlayStation 6 és a következő generációs Xbox, ugyanis az évek során a tranzisztoronkénti költség sokat változott, és a GPU-k méretében nagyobb méretű növekedésre nem lehet számítani. A mesterséges intelligencia segítségével pedig elég kisebb hardveres és teljesítménybeli növekedést felmutatni.

Az MI meghajtotta technológia kifejlesztéséhez idő kell. Amikor az Nvidia kiadta a DLSS-sel felvértezett GeForce RTX 2000-es videókártyákat (ahol a sugárkövetés is felbukkant), eleinte nem sokan hittek benne. Azóta eltelt pár év, és mostanában a felskálázó technológia bevett szokás sok játékban, illetve a path tracing megvilágítás is kezd elterjedni. Az RTX 2000-es kártyák óta több év eltelt, és konzolon is kelleni fog ennyi idő, hogy olyan kiforrott legyen az MI-s tehcnológia mint az Nvidia DLSS. Ezért jó ötlet, hogy a PlayStation 5 Pro-ban, és nem a PlayStation 6-ban debütál a PSSR.

A PlayStation 5 Pro november 7-én fog megjelenni 800 euróért (320 ezer forintért), de ebben nincs benne sem a függőleges állvány, sem a Blu-ray meghajtó ára.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)