Végre jó tempóban halad az Everwild fejlesztése? [VIDEO]

Úgy tűnik, hogy a Rare már nem csak a Sea of Thieves bővítésében tud viszonylag nagy sikereket elérni, hanem eközben a következő projektjük is megfelelő módon tud haladni fejlesztésében.

 

Az Everwildot nagyon régen jelentette be a Rare, ugyanis az X019-es rendezvényen, 2019-ben, tehát öt éve már, hogy hivatalosan is hallottunk erről a játékról, ami látványra felettébb hasonlított a The Legend of Zelda: Breath of the Wildhoz. Az akkori ígéretek szerint új módokon játszhatunk egy mágikus világban, és a bemutató videó alapján ahelyett, hogy levadászták volna őket, a játékosok inkább barátságokat kötöttek az állatokkal. Ez nem volt valami mély, és nem véletlenül, ugyanis 2020 júliusában Craig Duncan, a Rare vezetője elismerte, hogy még mindig ötleteltek a játék kapcsán:

„Azt hiszem, az Everwild esetében Louise O’Connor és vezetői csapata nagyon szenvedélyesen törekszik arra, hogy a játékosoknak egy olyan világot adjon, amelyben egyszerűen csak elveszhetnek – tudod, a természet nagy része varázslatosnak tűnik. Szóval az a gondolat, hogy „Mit jelent egy világot ápolni? Mit jelent a természetben lenni?”. Részben azért nem beszéltünk még sokat az Everwildról, mert még mindig sok mindent ki kell találnunk. Még mindig játszunk a játékötletekkel,” mondta anno Duncan.

2021-től elkezdett felettébb pesszimista lenni a helyzet. A VGC arról számolt be, hogy rebootolták a fejlesztést, és sok jelentős váltlozás volt a csapatban. Gregg Mayles, a Sea of Thieves rendezője kreatív rendezőként csatlakozott a projekthez, és akkor optimista előrejelzéseik szerint 2024-re elkészülhetnek a játékkal, de ez nem történt meg. 2021 végén azt hallottuk, hogy az Everwild továbbra is kaotikus állapotban volt, és a stúdiónak fogalma sem volt arró, hogy mit kezdjen vele.

Ehhez képest az Xbox Two podcaston röviden is, de optimistán beszélt a játékról a Windws Central szerkesztője, Jez Corden: azt hallotta, hogy az Everwild fejlesztése egész jól halad. Eltalálták a játékmenetbeli hurkot, és ebből valamennyit a jövőben látni fogunk. Ez persze nem tisztázza azt, hogy mikor: talán a The Game Awardson decemberben, esetleg januárban az Xbox Developer Directen? Vagy ha nem ott, akkor júniusban az Xbox Games Showcase során?

Legalább hamarosan ezt is látni fogjuk, ami nem rossz.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu