Apple Vision Pro: sokkoló beismerés a cég vezérigazgatójától!

TECH HÍREK – Tim Cook, az Apple vezérigazgatója olyan nyilatkozatot tett a vállalat AR-headsetével kapcsolatban, amire nem nagyon számítottunk…

 

Az Apple Vision Pro nem olcsó, és akkor még finoman fogalmaztunk. A legolcsóbb kiszerelésben is 3500 dollárt kell érte fizetni, és ezért mindössze 256 GB tárhelyet kapunk. A headset errefelé minimum másfél millió forint lenne, és az Egyesült Államokban annyira nem nagyon érdeklődtek az Apple Vision Pro iránt, hogy a júliusi adatok szerint még 100 ezer példányt sem szállítottak ki belőle. Emiatt nem csoda, hogy erről is beszélt a Wall Street Journalnal dolgozó Ben Cohennel a vállalat vezérigazgatója.

Cook azt mondta, hogy az Apple Vision Pro eladásai kapcsán nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy mainstream termék, tehát beismerte, hogy nem a tömegnek szánták ezt a készüléket. Azok viszont, akik ki szerenték próbálni még ma a holnapi technológiát, őket próbálta az Apple megcélozni a headsettel. Csakhogy nincsenek elegen ebben a táborban, és Cook arról sem beszélt, hogy az Apple Vision Pro mekkora százalékban lett visszaküldve az Apple-nek, mert biztosan voltak olyanok, akik eleinte leszurkolták a minimum 3500 dollárt, de nem találtak komolyabb használati lehetőséget a készülékben…

Kb. 1 milliárd dollárt (több mint 360 milliárd forintot) költött az Apple a headset kutatási és fejlesztési költségeire, és az eladások gyengélkedése miatt nem csoda, ha a cég még nem hozta vissza még ezeket a kiadásokat sem. Ezért igyekszik a vállalat egy olcsóbb modellt kiadni valamikor 2025-ben, hogy ezzel is kilépjen ez a piaci réteg a gyerekcipőből. Csakhogy már beszámoltunk, hogy az AR-headsetnek az alkatrészei is minimum 1500 dollárt kóstálnak, és ezen például a két 4K-s micro-OLED kijelző lecserélésével lehetne csökkenteni a budget modellben.

Szóval az Apple Vision Pro egyszerűen nem a tömegnek szánt készülék. Ezt már maga az ár is elérte, hiszen nem mindenki tud hirtelen ennyit szánni egy AR-headsetre.

Forrás: WCCFTech, Wall Street Journal

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu