Olcsóbb headseteket szeretne a Microsofttól az amerikai hadsereg!

TECH HÍREK – Az IVAS (Integrated Visual Augmentation System = integrált vizuális augmentációs rendszer) kapcsán a redmondi vállalattól egy kisebb kedvezményt szeretne a hadsereg…

 

2021-ben kötött a Microsoft egy 22 milliárd dolláros (még akkori értéken is több mint 7000 milliárd forintos) megállapodást az amerikai hadsereggel, hogy a HoloLens technológiára alapuló IVAS megszülessen a helyzetfelismerés, a célpontok felderítése és a megalapozott döntéshozatal javítása érdekében. Aztán több buktató is volt a fejlesztés során, és most itt az eddigi legnagyobb: túl drága az egész!?

A Bloomberg arról írt, hogy a hadsereg akár 121 ezer IVAS headsetet rendelne attól függően, hogy a tesztelés (ami 2025 közepére befejeződik a tervek szerint) milyen eredményeket hoz. Doug Bush, a hadsereg beszerzési vezetője szerint az első tesztekhez képest jobb eredményeket látnak, és sok, korábban még problémás dolgot elsimítottak azóta. Csakhogy a headset darabja 80 ezer dollár (~29 millió forint), és a hadsereg ennél sokkal alacsonyabb árcímkét szeretne. Ez amúgy a mindent magába foglaló költség.

A gyártás 42 ezer dollár (tehát ez is kb. 15 millió forint), de a hadsereg programmenedzsmentjét és a szoftvertámogatást is bele kell számolni. Robin Seiler, a Microsoft vállalati kevert valóságért (MR = mixed reality) felelős alelnöke szerint most azon van a cég, hogy átnézze, hogy tudna spórolni a költségeken. Szerinte ez egy eléggé összetett rendszer, úgyhogy először alkatrészi szinten, majd az elvégzett munka és az ellátási lánc szintjén is vizsgálódni kell.

2022-ben az amerikai védelmi minisztérium azt mondta, hogy az IVAS-program az adófizetők pénzéből akár 21,88 milliárd dollárt (közel 7900 milliárd forintot) elpazarolhatnak erre, mert nem volt tiszta még, hogy a katonák egyáltalán bevetik-e ezeket a harcok során. Ez jogos, ugyanis a Business Insider még abban az évben arról írt, hogy az akkori panaszok kitértek a headset méretére, tömegére, a térbeli látás elvesztésére, és a kibocsátott fényre, amit messziről láthatnak, és ezzel a viselője hollétét felfedné. 2023-ban az amerikai kongresszus (a felsőház) megakadályozta a hadsereg terveit, hogy 6900 IVAS headsetet 400 millió dollárért vásároljon; helyette még 40 milliót adtak a Microsoftnak, hogy fejlesszenek ki egy jobb készüléket.

A Microsoft nemrég állt le a HoloLens 2 gyártásával, de az UploadVR-nak azt mondta a cég, hogy továbbra is elkötelezett az IVAS kifejlesztése mellett…

Forrás: PCGamer,

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu