Veszélyben lennének az AI cégek?! Egy szakértő rémisztő jövőt jósol az ágazatnak

TECH HÍREK – Robin Li, a Baidu vezérigazgatója úgy véli, hogy hasonló helyzetet fogunk látni az AI esetében, mint a néhány évtizeddel ezelőtti „dotcom-lufi”…

 

 

Nem ez az első alkalom, hogy a mesterséges intelligencia (AI) piacának veszélyeire figyelmeztetnek. Néhány hete egy szakértő azt jósolta, hogy ez a technológiai ágazat a valóságtól nagyban eltérő állapotban van. Ugyanis a ma látott számok nem a valóságot tükrözik. Valójában az NVIDIA mindössze 24 óra alatt bekövetkezett 279 milliárd dolláros zuhanása egy kis ízelítő lehetett abból, amit a „mesterséges intelligencia buborék” jelent.

Az ilyen helyzetek nyomán egyre több szakértő merészkedik odáig, hogy megvizsgálja, mekkora az esélye a mesterséges intelligencia-lufi kipukkadásának.

Legutóbb – amint arra a TechSpot portál egy friss publikációjában rámutatott – Robin Li, a Baidu vezérigazgatója állította, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek 99%-a nem fogja túlélni a buborék kipukkadását. Hogy gondolatmenetét megerősítse, a jelenlegi helyzetet ahhoz hasonlította, ami a dotcom-buborékkal történt az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején.

 

Li úgy véli, az AI-piac nem fenntartható

 

A ChatGPT-hez hasonló modellek növekedése a generatív mesterséges intelligenciát a technológiai hírek egyik legforróbb témájává tette. Az olyan óriáscégek, mint a Microsoft, az Apple és a Google szinte minden jövőbeli termékükbe beépítik a mesterséges intelligenciát. Ezzel egy időben számos startup ambiciózus állításokat tesz arról, hogy mire képes a mesterséges intelligencia, de Li úgy véli, hogy ezen innovációk közül sokról kiderül, hogy hamis.

Úgy véli, hogy az AI-piac 2024-ben nem produkált olyan hangos eredményeket, mint 2023-ban. Ugyanakkor a kevesebb „zaj” jót tesz az iparágnak véleménye szerint. Emellett arra is hivatkozik, hogy a fogyasztói lelkesedés visszafogott. Egyes tanulmányok szerint az emberek nem az AI technológia miatt vásárolnak hardvert; csupán arról van szó, hogy manapság már szinte minden fel van vele szerelve. Végül pedig Li szerint a mesterséges intelligencia valószínűleg felváltja majd az emberi munkahelyeket. Ezért arra számít, hogy a következő 10-30 évben paradigmaváltást fogunk látni a munkaügyi szektorban. Ennek pedig nyertesei és vesztesei egyaránt lesznek.

Forrás: TechSpot

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu