Az új Farkasember más lesz, mint az eddigiek – ezt ígérik a készítők

MOZI HÍREK – Kemény és kegyetlen dráma lesz az új Farkasember-mozi, de többet kínál, mint a megszokott szörnyfilmek. Ezt Jason Blum producer ígéri, akinek Drakula gróf után a farkasember volt a kedvenc rémje gyerekkorában, és férfiasan bevallja, hogy ezt nem is sikerült teljesen kinőnie. Nem csoda, hogy producercége, a Blumhouse a Farkasember új változatával áll elő. De mitől lesz más ez a vállalkozás, mint a korábbiak?

 

„Olyan filmet akartunk összehozni, ahol a szörny nem teljesen gonosz karakter – magyarázza Blum. – A műfaj egyik klasszikusában, David Cronenberg A légy című horrorjában is azt látjuk, hogy egy ember elkezd átalakulni, amit a szerettei rémülten figyelnek. Nem csak félünk a szörnytől, hanem részvétet is érzünk iránta – ezt empátiának hívják. Az jut eszünkbe, hogy ez a szörny nem gonosz, hanem megtámadta egy furcsa betegség.”

Farkasemberben egy családapát (Christopher Abbott) megharap egy vadállat – vagy annak tűnő lény –, és miközben megpróbál kigyógyulni az így szerzett fertőzésből, egyre riasztóbb dolgokat tapasztal magán.

A rendező, Leigh Whannell, aki A láthatatlan emberrel elévülhetetlen érdemeket szerzett a műfajban, azt ígéri, új filmjében modern áthallásokat is felfedezhet majd a közönség, különös tekintettel a poszt-Covid traumára, ami annyira új jelenség, hogy jószerint nem tudunk vele mit kezdeni.

(Wolf Man – hazai bemutató: 2024. január 16.)

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu