Hivatalos: folytatást kap az Alien: Romulus – mely szereplők térhetnek vissza?!

MOZI HÍREK – Az Alien: Romulus rendezője megerősítette a folytatás tényét, a Fox-vezér pedig a visszatérő karaktereket…

 

 

Az Alien: Romulus visszahozta a franchise-t a kritikusok és a nézők kegyeibe, miután augusztusban bemutatták. A sikeres mozipremiert és a digitális megjelenést követően úgy tűnik, hogy már a folytatás híreire számíthatunk. Hivatalos információként kezelhetjük, hogy a film rendezője és két rajongók által kedvelt sztár is.

A The Hollywood Reporterben megjelent interjú szerint Steve Asbell Fox-vezérigazgatót a Romulus után az Alien-franchise jövőjéről kérdezték, és a rajongók örömmel hallhatják, hogy a stúdió már dolgozik egy folytatás ötletén. Elismeri ugyan, hogy Fede Álvarez rendezővel még nem kötötték meg a szerződést, de nagyon közel állnak hozzá, és neki és a stúdiónak van egy ötlete, amin jelenleg is dolgoznak.

Asbell azt is elárulta, hogy Cailee Spaeny és David Johnson, akik Raint, illetve Andy-t alakították, szintén visszatérnek, ha úgy alakul.

„Most egy folytatás ötletén dolgozunk. Még nem kötöttünk szerződést Fedével [Álvarezzel], de fogunk, és van egy ötlete, amin dolgozunk. A két túlélő, Rain és Andy, akiket Cailee Spaeny és David Johnson alakít, igazi fénypontjai a filmnek. Mindig arra gondolok, hogy >>Hű, hol akarják az emberek látni őket legközelebb?<<. Tudjuk, hogy lesznek xenomorfok. Tudjuk, hogy lesznek nagyszerű horrorisztikus jelenetek. De én mindkettőjüket szeretem, és szeretném látni a történetüket.”

Álvarez korábban elmondta, hogy neki és forgatókönyvíró társának, Rodo Sayagues-nak már vannak ötletei a Romulus folytatására. Ám meg akarták nézni, hogy a film hogyan hat a közönségre, mielőtt belevágnának a folytatás elkészítésébe. Azt is elmondta, amit a stúdiófőnökök nem szeretnek hallani, amikor kijelentette, hogy nem akarja két év múlva elkészíteni a folytatást. Időt akar adni a két rész között, hogy fellélegezzen. Meglátjuk, hogy ehhez tartja-e magát, vagy a 20th Century Studios megsürgeti kicsit a dolgot.

 

Az Alien: Romulus „az Alien és az Aliens tökéletes házassága”

 

Az Alien: Romulus, annak ellenére, hogy egyes nézők panaszkodtak a túl sok fan service miatt, valóban visszavitte a franchise-t feszült és félelmetes gyökereihez, miközben néhány nagyszerű akciójelenetet is kaptunk, mindez pedig Ridley Scott Alienjének és James Cameron Aliensének szórakoztató hibridjévé tette. A végeredmény lenyűgözte mind a kritikusokat, mind a közönséget. A film a Rotten Tomatoes-on erős 80%-ot ért el, és a 80 millió dolláros költségvetésből 105,3 millió dolláros amerikai és 350,8 millió dolláros nemzetközi bevételt hozott.

Ez a teljesítmény egyáltalán nem rossz egy olyan filmtől, amelyet eredetileg egyenesen a Hulu streaming csatornára szántak, és a mozikat kihagyta volna. Nem csoda, hogy a 20th Century Studios folytatást szeretne, és Álvarezt is szeretné megtartani a stúdióban. Magát Scottot, miután megnézte a filmet, annyira lenyűgözte a Romulus, hogy úgy vélte, a rendező még jó ideig fog további filmeket készíteni a franchise-ban…

Forrás: THR

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu