Microsoft-vezérigazgató: „Folytatjuk a játékaink új platformokon való megjelenését!”

Satya Nadella tehát felettébb optimista, igaz, neki nincs miért szégyenkeznie, mert a Microsoftot ért hatalmas leépítések ellenére jóval több fizetésben részesül az eddigiekhez képest…

 

Nadella közzétette évi levelét a LinkedInen, ahol több témáról is beszélt. A játékipari oldalon arról beszélt, hogy miképp terjeszkednek tartalmaikkal több eszközre (ebbe már az Activision Blizzard King is beletartozik), és úgy látja, hogy ez a trend folytatódni fog. A multiplatform-stratégiára is kitért (ezt pedig februárban indította el a redmondi vállalat, és erről a tegnapi hírekben is szó volt):

„Nagyszerű játékokat kínálunk több embernek, több eszközön. Az Activision Blizzard King felvásárlásával, amely 2023 októberében lezárult, több százmillió játékossal bővítettük ökoszisztémánkat. Most már 20 olyan franchise-unk van, amelyek több mint 1 milliárd dollárnyi életre szóló bevételt hoztak a Candy Crush-tól, a Diablón és a Halón át a Warcraftig, az Elder Scrollsig és a Gears of Warig. Az Xbox felhőalapú játékokkal pedig továbbra is folytatjuk az innovációt, hogy a játékosoknak még több lehetőséget kínáljunk a szeretett játékok megtapasztalására – ahol, amikor és ahogyan csak akarják.

Végül pedig négy rajongóink által kedvelt címünket először hoztuk el Nintendo Switchre és Sony PlayStationre, és tovább bővítjük tartalmainkat új platformokra. Ha rajtam múlna, szívesen megszabadulnék a konzolok exkluzivitásától, de ezt nem az én dolgom meghatározni, különösen nem úgy, mint a konzolpiac alacsony részesedéssel rendelkező szereplője. Az ottani domináns játékos [a Sony] az exkluzivitások segítségével határozta meg a piaci versenyt, tehát ebben a világban élünk. Nem szeretem ezt a világot,” mondta Nadella.

A Bloomberg arról számolt be, hogy az előző évi fizetési csomagjához képest 63%-kal többet vihet haza a Microsoft vezérigazgatója. Ennek 90%-a a Microsoft részvényeiből származik, ami kb. 79.1 milliót tesz ki, és ez 5 millióval több lett volna, ha nem vállalt volna saját kérésére egy fizetéscsökkenést a „személyes felelősség” miatt a cég korábbi kiberbiztonsági problémái miatt. A Microsoft elnöke, Brad Smith az amerikai kongresszus előtt elismerte a kiberbiztonsági hibákat. A redmondiak azt is elismerték, hogy 2023 novemberében egy Midnight Blizzard néven ismert „orosz államilag támogatott szereplő” hackelte őket meg, és ez a vállalat email-fiókok kis százaléka volt érintett. Ezek a jogsértések arra késztették a vállalatot, hogy ígéretet tegyen kiberbiztonsági eljárásainak átdolgozására, beleértve hat kiemelt biztonsági pillér létrehozását, amelyek a vállalatot a jövőbeni biztonsági gyakorlatok megerősítése felé irányítják.

Csak idén kb. 2550 embert küldtek el a Microsofttól, és négy stúdiót is bezártak májusban (Arkane Austin, Tango Gameworks, Alpha Dog Games, Roundhouse Games). És ennek ellenére nem csak Sadella vihetett haza több pénzt, hanem Amy Hood (a pénzügyi főnök 30%-os ugrással 25,8 milliós pakkot kapott) és Smith is (+29%, 23,4 millió)…

Forrás: WCCFTech, PCGamer, Bloomberg

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu