Olyat szólt be a Ubisoftnak a Baldur’s Gate 3 kiadásáért felelős vezetője, hogy a fal adta a másikat!

A francia kiadó amúgy jogos kritikát kapott a Larian kiadási igazgatójától, Michael Douse-tól egy sikeres, de mégis kudarcra ítélt címűk kapcsán.

 

A minap írtunk arról, hogy a Prince of Persia: The Lost Crown kiváló kritikai eredményei ellenére nem fogyott valami jól, így annak csapatát a Ubisoft feloszlatta, ezért pedig ne nagyon számoljunk folytatással. Ennek láttán Douse a Twitteren kifejtette, hogy a Ubisoftnak egyszerűen nincsen működőképes stratégiája, és eléggé kritikus szavakkal illette az Yves Guillemot vezette céget:

„Az utolsó említésre méltó játék a platformjukon a Far Cry 6 volt 2021-ben. A The Crew Motorfest, az Assassin’s Creed: Mirage és az Avatar: Frontiers of Pandora, 2023-ban jöttek, és nem teljesítettek, így feltételezhetjük, hogy az előfizetések 2024-re, a Prince of Persia: The Lost Crown megjelenésekor a mélyponton voltak. Ami azt jelenti, hogy az emberek nem nagyon indítanák el, nyitnák meg a boltjukat. Ha Steamen jelent volna meg, akkor nem csak piaci siker lett volna, de valószínűleg lenne folytatás is, mert a csapat annyira erős. Ez egy ilyen elrontott stratégia. A legnehezebb egy 85+ [értékelésű] játékot készíteni – sokkal, de sokkal könnyebb kiadni egyet. Csak nem így kéne csinálni, ahogy történt.

Ha „a játékosoknak hozzá kell szokniuk, hogy nem birtokolhatják a játékaikat” állítás igaz egy bizonyos kiadási stratégia miatt (az előfizetések fontosabbak az eladásoknál), akkor„ a fejlesztőknek hozzá kell szokniuk, hogy nem lesz munkájuk, ha kritikusok által elismert játékot készítenek” állítás is igaz (platformstratégia az eladások felett), és ez egyszerűen nem ésszerű még üzleti szempontból sem. Nem tud olyan közönséggel rezonálni, amelyet nem ér el, mert nem a megfelelő pillanatban van egy platformon. A prémium játékok esetében a Steam a PC-n a teljes eladásainak kb. 90%+ az adott platformon, valószínűleg valamivel kevesebb, ha saját platformja van. Ha eltávolítod a Steamet a játék relevanciájának csúcsán, akkor a potenciális közönséged 90%-át átlagosan eltávolítod. Ez eléggé jelentős,” mondta Douse.

A Prince of Persia: The Lost Crown végül eljutott a Steamre… augusztus 8-án, hét hónappal a megjelenés után. De addigra már elment ez a hajó. 2022-ben kezdte a kiadó beadni a derekát, ugyanis addig a Ubisoft Store-hoz és az Epic Games Store-hoz ragaszkodott a Ubisoft, viszont azóta elkezdtek a Steamre is visszamászni a játékaik…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu