A Sony kurrens-gen konzoljából hirtelen elveszett egy olyan funkció, ami kényelmileg az egyik legjobb volt, és eléggé érdekes, hogy erről a cég hallgat…
A kérdéses funkció lehetővé tette, hogy a korábban abbahagyott játékot (már ha az támogatta) azonnal, egy gombnyomással folytathassuk, így nem volt szükség arra, hogy azt a címet be kelljen ismét bootolni. A funkció neve Resume Activity, és igen, a Microsoft esetében is ott van ez a lehetőség az Xbox Series konzolduón (ott ez a lehetőség Quick Resume néven fut). Csakhogy a redmondi vállalat nem lépte meg azt, amit a Sony csinált szeptember közepén a 24.06-10.00.00 számozású PlayStation 5 firmware-rel…
Voltak, akik arra gyanakodtak, hogy a Resume Activity gomb egy bug miatt tűnt el, ugyanis a 24.06-10.00.00 frissítési listájában a Sony azt írta, hogy egy bizonyos aktivitás azt igényelné a játékostól, hogy indítsa el a játékot, majd keresse meg azt. Októberben az új firmware, a 24.07-10.20.00 főleg a konzol aktivitással kapcsolatos kártyáihoz kapcsolódott. Három új kategória érkezett az Activity Cardok számára: az el sem kezdett, a folyamatban levő, és a teljesített (Not Started, In Progress, Completed). Mindháromban lehetséges spoilerek vannak, de ezt a trófealistáról is el lehet mondani. A Sony tehát mintha át szeretné dolgozni ezeket, és ennek eredménye lehet, hogy a Resume Activity gombnak búcsút kellett inteni.
Jelenleg kétféleképpen lehet folytatni egy játékot, miután a PlayStation 5-ünket alvó módba tesszük. Az egyik opció az, hogy a fő rendszermenüből kiválasztjuk az adott cím csempéjének ikonját, a másik pedig az, hogy a játék fülén legurulunk az oldal aljára, és a Play Game (játék) gombra bökünk. Egyik sem helyettesíti a Resume Activity-t, mert mind a kettő lényegében csak elindítja a kérdéses címet, nem pedig folytatja azt.
Bár tény, hogy az Xbox Series Quick Resume funkcióját sem támogatja minden játék, azért ebben a tekintetben a Microsoft így lépéselőnybe jutott…
Forrás: GameRant. ScreenRant