Call of Duty: Black Ops 6: már most elismerésre méltó eredményeket ért el!

Valószínűleg ennek az epizódnak lesz a franchise eddigi legsikeresebb rajtja, ugyanis pár kifejezetten erős statisztika látott napvilágot…

 

A tavalyi epizódot, a Call of Duty: Modern Warfare III-at szinte pillanatok alatt maga mögé tudta parancsolni a Call of Duty: Black Ops 6, ezzel az Activision és a Microsoft bonthatja a pezsgőt. Erre már Satya Nadella, a redmondi vállalat vezérigazgatója is kitért, mert a Microsoft negyedéves pénzügyi jelentése során azt mondta, hogy új rekordokat állított fel a franchise-ban, és a Call of Duty eddigi legnagyobb megjelenéséről van szó.

A Circana (korábban NPD Group) vezérigazgatója és elemzője, Mat Piscatella szerint lényegében minden második amerikai Xbox Series-játékos figyelmét felkeltette a Call of Duty: Black Ops 6, ami hatalmas eredmény, bár ebben nagy szerepe van annak is, hogy az idei CoD az Xbox Game Pass kínálatában a megjelenéstől kezdve ott volt (persze ehhez kell a drágább, Ultimate előfizetés).

„A Circana Player Engagement Tracker adatai szerint október 23-án az amerikai aktív Xbox Series-játékosok 19%-a és az amerikai aktív PlayStation 5-játékosok 18%-a indította el a Call of Duty HQ-t. Október 28-án az aktív Xbox Series-játékosok 52%-a és az aktív PlayStation 5-játékosok 34%-a tette ezt meg. Mindkettő minden idők legmagasabb értéke volt a Call of Duty HQ esetében,” írta Piscatella.

A PlayStation 5-ösök tehát nem nagyon maradtak el, és ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban is minden bizonnyal több PS5 fogyott az Xbox Serieshez képest, a 34%-os arány nem nevezhető méltatlan eredménynek, hiszen nekik nem volt „kiskapu” az Xbox Game Pass jóvoltából. Az Egyesült Királyságban is a legnagyobb forgalmat bonyolította le a Call of Duty: Black Ops 6, bár itt konkrétabb statisztikákat még nem hallottunk.

Úgyhogy emiatt a Call of Duty-nak eddig jót tett a Microsoft belépése, hiszen már hivatalosan is övék az Activision Blizzard King, így a Game Pass-megjelenést is könnyen elintézték.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu