Újra panaszkodik a Warner Bros Discovery a gyenge játékipari eredményei miatt!

Újabb negyedév, újabb panaszáradattal teli negyedéves üzleti jelentés a Warner Bros Discovery-től (WBD), ami most nyíltan kimondta, hogy a videojátékos divíziójuk „jelentősen alulteljesít”!

 

Ezúttal mondjuk nem épp a Suicide Squad: Kill the Justice League-re mutogatnak (eddig ez volt a bűnbak a WBD számára…), hanem most egy másik címre terelődött a kiadó figyelme. A cég szerint a MultiVersus nem nagyon teljesít úgy, ahogy ezt elvárnák, és emiatt ismét több mint 100 millió dolláros kár érte a kiadót! David Zaslav, a WBD vezérigazgatója szerint ezért a stratégiájuk egy kissé módosítva lett, és négy erős és profittermelő franchise-ra fognak koncentrálni, mert ezeknek hű rajongóik vannak világszerte: a Hogwarts Legacy, a Mortal Kombat, a Game of Thrones, iletve a DC (de legfőképp Batman) lesz a négy „alappillérjük”.

Emiatt a WBD elkötelezte magát amellett, hogy a fejlesztéseket erre a négy fő franchise-ra koncentrálja a már sikeres stúdióival, hogy a sikereik aránya nagyobb lehessen. Tehát inkább arra fognak koncentrálni, ami eddig bevált nekik, ami azért felveti azt a kérdést, hogy akkor mikor állnak le a MultiVerse-zel, mert ha ennyire nem megy úgy a szekér, akkor csak idő kérdésé, mielőtt a Super Smash Bros.-klón Game Over-t kap…

„Az eredményeket befolyásolták a játékok, amelyek esetében a negyedévben megjelent alulteljesítő kiadványok – elsősorban a MultiVersus – miatt újabb több mint 100 millió dolláros értékvesztést hajtottunk végre, így a teljes leírás az év eddigi részében meghaladta a 300 millió dollárt a játéküzletágunkban, ami a Studios idei profitcsökkenésének fő tényezője. A negyedik negyedévben arra számítunk, hogy a játékok éves szinten maradnak vagy szerényen javulnak, mivel a tavaly novemberben a Switch platformon megjelenő Hogwarts Legacy alacsonyabb költségekkel ellensúlyozza a tavaly novemberi Hogwarts Legacy megjelenését. De még egy olyan iparágban is, ahol sikerek és hibák egyaránt vannak, el kell ismernünk, hogy a stúdióüzletágunknak következetesebben kell teljesítenie. Ez vonatkozik a játéküzletágunkra is, amelyről elismerjük, hogy jelenleg jelentősen alulteljesíti a benne rejlő lehetőségeket,” mondta Zaslav.

Forrás: Gamesindustry, VGC

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu