Az Infinity Nikki, 2024 egyik legfelkapottabb játéka, amely a Genshin Impact játékmenetét ötvözi az öltöztetős játékokkal, már mától előre letölthető.
Hamarosan itt van az Infinity Nikki, a nagyon várt RPG, amely a nyitott világ felfedezését egy öltöztetős játékkal ötvözi. A szingapúri székhelyű Infold Games stúdió új játéka a Nikki néven ismert öltöztetős játéksorozat következő része, amely az Animal Crossing cukiságát próbálja meg ötvözni a Genshin Impact-tal. Keddtől lesz előre letölthető, de hivatalosan csütörtökön jelenik meg. A játék a tervek szerint mobileszközökön, PlayStation 5-ön és Windows PC-n fog megjelenni. A fejlesztők hétfő este kiadtak egy új sztori trailert, amely egy olyan forgatókönyvet mutat be, amelyben Nikki megmenti a „vágyak misztikus istenét”.
Az új előzetes alapján úgy tűnik, hogy a történet különféle fantasy-elemekre koncentrál majd.
Az Infinity Nikki a Miraland nevű világban játszódik. Akad itt egy varázslatos erdő, ahol a Faewish Sprite-nek nevezett tündérlények összegyűjtik az emberek kívánságait egy isten iránt. Úgy tűnik azonban, hogy ez az isten eltűnt, és Nikki dolga lesz megmenteni. Még nem ismerjük az összes részletet, de a trailer két karakterbe is bepillantást engedett, köztük egy lehetséges rosszfiúba, aki úgy néz ki, mintha egy Disney-hercegből csináltak volna Final Fantasy karaktert.
Az Infinity Nikki körüli hype elég nagy volt. Ennek nagyrészt az az oka, hogy ritkán lehet divatközpontú kalandjátékot kapni, nemhogy olyat, amely nyitott világ felfedezésével, teljes értékű történettel és rengeteg rejtvénnyel büszkélkedhet. Ezenkívül a fejlesztőcsapat is veteránokból áll. Többek között a The Legend of Zelda: Breath of the Wild fejlesztője is dolgozott a játékon, ami további érdeklődést váltott ki, és növelték a stúdió hírnevét. Az Infold Games zárt bétaverziót adott ki idén augusztusban, de hamarosan minden érdeklődő kipróbálhatja.
Mikortól tölthetjük le az Infinity Nikki-t?
Az Infinity Nikki előtöltési periódusa december 2-án, hétfőn vagy december 3-án, kedden kezdődik, a tartózkodási helytől függően.
Íme a helyi idő szerinti lebontás:
- 20:00 december 2-án Észak-Amerika nyugati partján
- 23:00 december 2-án Észak-Amerika keleti partján
- 4:00 december 3-án az Egyesült Királyságban
- 5:00 december 3-án Európában
- 13:00 december 3-án Japánban
- 15:00 december 3-án Ausztrália keleti partján
Ne felejts el előre regisztrálni a játékra, hogy olyan játékon belüli jutalmakat szerezhess, mint a Bling, a Threads of Purity, a Resonite Crystals, és még egy ruhát is! Ezek az elemek játékon belüli pénznemként, kézműves anyagokként, gacha valutaként és nos, ruházatként funkcionálnak.
Emellett azok, akik PlayStation 5-ön játszanak, előrendelői csomagot is vásárolhatnak, amely több játékon belüli valutát és anyagot biztosít. Az Infinity Nikki egyébként ingyenes játék, így nem kell megvásárolni, hogy PlayStation 5-ön játszhassunk. Cserében viszont erősen monetizált…
Forrás: YouTube