Croc: Legend of the Gobbos remaster: nem idén tér vissza a kis krokodil!

Az Argonaut Games is beállt a sorba: idén még párszor talán hallani fogjuk, hogy egy, eddig 2024-re tervezett játék végül mégis csak 2025 folyamán fog megérkezni.

 

A feltámasztott Argonaut a Twitteren közölte, hogy nem decemberben érkezik meg az 1997 őszén megjelent platformer remastere, hanem csak később, viszont érdekes, hogy a fejlesztők most nem adtak meg megjelenési hónapot, így nem annyira konkrét, hogy mennyivel többet is kell várni az eredetileg PS1-re, SEGA Saturnra, illetve PC-re kiadott játék új verziójára…

„Kedves Croc-rajongók, fontos frissítéssel szolgálunk a Croc: Legend of the Gobbos remaster megjelenésével kapcsolatban. Alapos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a megjelenést 2025 első negyedévére toljuk át. Ezt a döntést nem könnyelműen hoztuk meg, de úgy gondoljuk, hogy egy kicsit több időre van szükségünk ahhoz, hogy az utolsó simításokat is elvégezzük, hogy a játék megfeleljen annak a magas színvonalnak, amelyre törekszünk, és amelyet ti is megérdemeltek.

Megértjük, hogy 27 év várakozás után ez a hír kissé csalódást okozhat, különösen a hamarosan beköszöntő ünnepi időszak miatt. Célunk azonban mindig is az volt, hogy olyan minőségű és csiszolt játékot nyújtsunk, amely valóban elragadó. Nagyra értékeljük a türelmedet és támogatásodat, miközben azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb módon hozzuk vissza Croc-ot. Köszönjük mindenkinek a megértést és a folyamatos lelkesedést. Alig várjuk, hogy újra megtapasztaljátok Croc varázsát!”, írta az Argonaut.

Úgyhogy valamikor január és március között valamikor fog megjelenni digitálisan PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (GOG-exkluzívként; erről is beszámoltunk korábban!), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re a Croc: Legend of the Gobbos remaster. Lesz fizikai kiadás is, de ez csak két platformra lesz, ugyanis a Rock It Games PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re fogja csak kiadni így.

Nem is akkora baj, ha kimarad az idei szórásból a krokodil, de ugye nem februárban, a nagy tumultusban fog felbukkanni…?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu