A francia kiadóval kapcsolatban olyan pletyka röppent fel, amire őszintén szólva már számítottunk, de olyasmit is hallani, amire kb. semmi esély sincs, hogy megvalósuljon!
A Reuters két forrása is arról számolt be, hogy a Ubisoft részvényesei egy lehetséges kivásárláson gondolkodnak. A Guillemot-család, ami a Ubisoft alapítója és legnagyobb részvényese (ez korábban a Gameloftra is igaz volt, de azt a francia médiaóriás, a Vivendi fel tudta vásárolni, de a Ubisoftot nem), és a Tencenttel (10%-os részedéssel bír a kiadóban), továbbá más részvényesekkel tárgyalt az utóbbi hetek során, hogy a menedzsment által vezetett kivásárlás megvalósuljon.
De van itt egy kis bökkenő, és itt kap értelmet a kecske és a káposzta története. Tehát Yves Guillemoték azt akarják, hogy a kínai techgigász felvásárolja a Ubisoftot, de közben ők akarnak a cég élén maradni. A Tencent még nem döntött arról, hogy részt akar-e venni az egészben, így nem fix az, hogy növeli-e a részesedését, és azt szeretné, ha az igazgatóság döntéseiben nagyobb szava legyen cserébe a több százalékért… de ebbe a Guillemot-család nem egyezett bele!
Folynak is a tárgyalások, hogy a Tencent megakadályozhasson egy erőszakos hatalomátvételt a többi részvényestől (tehát azt akarja a kínai cég, hogy mások beavatkozzanak, és nagyobb részesedést szerezzenek). Az egyik névtelen forrás szerint a Tencent terve az, hogy kivár, úgyhogy hagyja, hogy addig romoljon a Ubisoft helyzete, mire Guillemoték kényszerből beleegyeznek a megállapodásba. Sem a Tencent, sem a Guillemot-család nem kommentálta az ügyet, a Ubisoft szóvivője pedig a tipikus válasszal élt (az összes részvényes érdekeit figyelembe véve hozzák meg a döntéseket, és a cég folyton felméri a stratégiai lehetőségeit).
Úgyhogy lassan eljutunk oda, hogy a Ubisoftot valóban felvásárolja a Tencent (ez nagy fogás lenne a kínaiaknak), és ezzel a kiadó szépen le is fog lépni a tőzsdéről.
Forrás: Gematsu