Hogyan tudnék élni nélküled? – Vár a szerelemvonat, vagy el kell, hogy engedd?

FILMKRITIKA – Demjén Ferenc dalaiból készült musical és „romkom”, amely egyszerre játszódik napjainkban és harminc évvel ezelőtt is. A történet kétféle idősíkjának oka, hogy a jelenkorban játszódó események során a fiatal főszereplők anyjuk egykori nagy-nagy szerelmét fedezik fel egy megtalált naplón és titkos szerelmes leveleken keresztül, az 1994-es nyár romantikus balatoni kalandját pedig mi is fokozatosan ismerjük meg – sok-sok zenei betéten keresztül, ahogy az már a musicalekben megszokott.

 

 

A 700 millió forint közpénzből készült film főszereplője, Lili, korunk tipikus városi hősnője: magányos, mégis próbálja meggyőzni magát arról, hogy ez inkább egy tudatos életfilozófia, semmint egy kellemetlen helyzet. Egy nap azonban, miközben szülei lakását rendezi, rábukkan egy halom régi levélre, amelyeket az anyja nyilvánvalóan okkal rejtegetett. Vajon ki állna meg egy ilyen felfedezésnél? Lili sem: testvéreivel és barátnőjével együtt elkezdenek beleolvasni a levelekbe, és a múlt történetei lassan kibontakoznak előttünk – pontosan úgy, ahogyan azt egy nosztalgikus drámától elvárhatjuk.

 

 

„…Napfény járja át a szívem újra, csak egy szál bikinit hoztam el az útra…” (4F Club)

 

Hirtelen a kilencvenes évek elején találjuk magunkat, egy balatoni nyár közepén, ahol három barátnő próbálja kihozni a maximumot a szabadságából. A csapat lelkiismeretes tagja, Eszter (Törőcsik Franciska), mindent megtesz, hogy hű maradjon az otthon hagyott, kissé sótlan és unalmas barátjához (Brasch Bence). Ez a nagyra törő terv azonban hamarosan füstbe megy, amikor feltűnik Gergő, a sármos zenész (Ember Márk), aki laza, humoros, és esténként a szigligeti strandon lép fel. Mert mi más adhatná meg a klisés balatoni nyár hangulatát, ha nem egy zenész a parton?

De hova fut ki mindez? Egy kis kavarodás, némi szerelem, néhány csók, néhány pofon – a megszokott recept egy olyan forgatókönyvhöz, amely ugyan decemberben kerül a mozikba, de minden porcikájában nyári romkom. És hogy az egész milyen hatással lesz a következő generációra? Természetesen „átformálja az életüket,” hiszen miért is ne? Ha már balatoni nyár, szerelem és zenés esték, akkor az életre szóló, generációkon átívelő hatás sem maradhat el.

 

 

Szerelem első (orr)vérig

 

A Hogyan tudnék élni nélküled? forgatókönyve lelkiismeret-furdalás nélkül veti bele magát a balatoni love story-klisék tengerébe, amelyeket időnként valóban humoros, máskor viszont csupán annak szánt jelenetek próbálnak feldobni. Például a nagy szerelmesek első találkozása, amelyet a film előzetese is kiemel, tényleg vicces: egy eltévedt labda úgy fejen találja a barátnőivel beszélgető Esztert, hogy elered az orra vére. A „tettes” Gergő, a sármos fiatal srác, aki két haverjával (Marics Peti és Kirády Marcell) labdázott a Balaton-parton. Ahogy az egy magyar romkomban megszokott, a fiatalok közül két pár azonnal egymásba szeret, bár a mellékszereplők között alig-alig érzékelhető a hiteles kémia. Főhőseink, Gergő és Eszter azonban még kicsit „vívódnak,” hiszen Eszternek a labda ütésétől még mindig folyik az orra vére.

A fiúk meghívják a lányokat egy esti bulira, ahol a két barátnő azonnal igent mond, Esztert viszont noszogatni kell. A bulin hamar kiderül, hogy a három srác a Kuplung nevű könnyűzenei banda tagja, amely – mit ad Isten – Demjén „Rózsi” örökzöldjeit adja elő.

A szokványos romkomos és brazil szappanoperákat idéző, klisékkel teli történet során hőseink fokozatosan egymásba szeretnek. Egyik kulcsjelenetük azon az estén játszódik, amikor Eszter egyszerre csillogtatja meg zongora- és énekesi tehetségét, miután az együttes szintetizátorosa (Kirády Marcell) két erőltetett és kínos jelenet során lesérül. Ez a „viccesnek szánt,” ám valójában fájdalmasan erőltetett epizód tipikus „plot device”: kizárólag arra szolgál, hogy a cselekményt előre lendítse.

A történet szinte minden eleme és fordulata előre kiszámítható. Már a kezdetekkor tudjuk, hogy Márton, Eszter férje időközben elhunyt, így azt is sejthetjük, hogy Eszter és Gergő viszonya végül kudarcba fullad. Egy jól megírt dráma ebbe a fatalista megközelítésbe mélységet csempészhetne, de itt az egész annyira banális, hogy inkább spoilernek tűnik, mint valódi narratív eszköz, különösen, hogy már az elején sejthetjük, mi lesz a vége…

 

 

„…elindult a vonat és a szívük majdnem megszakadt…”

 

Számomra különösen komikus volt (bár nem feltétlenül abban az értelemben, ahogy azt a film készítői szerették volna), ahogy Demjén Rózsi „emblematikus” dalai – amelyekért személy szerint sosem rajongtam különösebben – a történetben „értelmet nyertek.” Ez azonban legtöbbször a lehető legfapadosabb módon történt. Például a „Mikor elindul a vonat” című dalt akkor énekli el a banda három tagja, amikor a vonaton ülve hiába várnak Eszterre, a vonat végül elindul nélküle. Természetesen megszakad a szívük, és dalra fakadnak, így „megértjük,” miért is szakad meg a szív Demjén több mint 30 éves dalában. Szuper, ezt akkor ki is pipálhatjuk.

Hasonlóképpen, az „El kell, hogy engedj, hozzád túl bolond vagyok” című dalt akkor adják elő, amikor Marics Peti karaktere váratlanul közli Márkus Lucával, hogy a bandának külföldre kell utaznia, és „egyébként sem illenek össze.” A lány „el kell, hogy engedje,” így hát következik egy hosszú musical-betét. A táncos jelenet végén a lány effektíve „elengedi” a stég szélén egyensúlyozó srácot, aki ennek következtében ruhástul beleesik a Balatonba. Értitek? Mert ELENGEDTE! Hahaha…

A musicales zenei betétek mindegyike ilyen erőltetett módon kerül a filmbe – néha viccesen, de legtöbbször komolyan –, miközben az egykor talán költőinek szánt dalszövegek szó szerint „magyarázódnak” meg a történetben. Ez a folyamat nemcsak a dalszövegek maradék költőiségét veszi el, hanem a dalokat is banálissá teszi. Bár nem tartom magam a musical műfaj nagy rajongójának (és még finoman fogalmaztam), úgy vélem, hogy a zenei betétek feladata nem az, hogy a dalok szájbarágósan elmagyarázzák a történetet, vagy fordítva. Ehelyett ezeknek a jeleneteknek önálló érzelmi súlyt kellene hordozniuk, anélkül, hogy a klisés sztorit erősítenék tovább.

 

 

Angyallány

 

A rémesen egyszerű és szájbarágós forgatókönyvet leszámítva a rendezés és a színészi teljesítmény összességében teljesen rendben van. A jelenetek feszesek, jól megkomponáltak és ügyesen vannak vágva, az operatőri munka pedig kifejezetten profi benyomást kelt. A színészek is hozzák a kötelezőt, sőt, néhányuk még a gyenge alapanyagon is képes felülemelkedni.

Különösen Törőcsik Franciska emelkedik ki Eszter szerepében, aki az egyébként klisés és egyszerű karaktert is képes élettel megtölteni. Mind fiatalon, mind idősebb nőként meggyőző alakítást nyújt, és szívesen látnám viszont komolyabb, színvonalas filmdrámákban is a jövőben. Igazi „angyallány,” mondhatnánk – hahaha. A többi színész is többnyire jól teljesít, bár Kirády Marcell kicsit irritáló az erőltetetten hebehurgya fiatal srác szerepében. Ez azonban inkább a forgatókönyv gyengeségének tudható be, semmint az ő játékának.

 

 

Mégsincs sajtból a hold

 

A Hogyan tudnék élni nélküled? egy olyan film, amely nosztalgiával próbál hatni, de végül a szájbarágós történetvezetés és a túlzottan direkt zenei betétek között veszíti el a varázsát. Hiába az igényes operatőri munka és Törőcsik Franciska kiemelkedő alakítása, ezek nem tudják teljesen ellensúlyozni a klisékben gazdag forgatókönyvet. Bár a balatoni nyarak hangulata és Demjén Ferenc dalainak újraértelmezése időnként kellemes pillanatokat nyújtanak, sokszor éppen a túlerőltetettség miatt veszítenek hatásukból.

Úgy tűnik, az alkotók nem tudták eldönteni, hogy modern musicalt vagy a régi idők hangulatát idéző romantikus filmet szeretnének készíteni, és végül egyik irány sem valósult meg igazán sikeresen. Az eredmény egy felemás élmény, amely talán okoz néhány kellemes pillanatot, de mélyebb nyomot aligha hagy a nézőkben.

-Herpai Gergely „BadSector”-

 

 

Hogyan tudnék élni nélküled?

Rendezés - 7.2
Színészek - 7.1
Történet/humor - 2.1
Látvány/zene/hangok - 6.4
Hangulat - 4.2

5.4

KÖZEPES

A Hogyan tudnék élni nélküled? egyszerre próbál nosztalgikus balatoni hangulatot és romantikus drámát teremteni, de a klisés történet és a szájbarágós zenei betétek ezt gyakran aláássák. Bár Törőcsik Franciska alakítása üdítő pontja a filmnek, a túlzottan direkt musicalelemek és az előre kiszámítható cselekmény nem hagy mély nyomot. A film leginkább azoknak nyújthat élményt, akik nosztalgiával tekintenek a Demjén-dalok világára, de újító szándékot ne várjanak.

User Rating: 5 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu