TESZT – Indiana Jones and the Great Circle egy évvel a Raiders of the Lost Ark eseményei után veszi fel a fonalat. Dr. Jones éppen az igazak álmát alussza a Marshall College-ban, amikor egy betörés zajai riasztják fel. Bár sikerül rajtakapnia a tolvajt, az erőfölény nem az ő oldalán áll – hamarosan eszméletlenül terül el. Mikor magához tér, össze kell raknia a történet darabjait: miért törték fel a helyet, és mi az, amit elvittek? A nyomok a Vatikánba vezetnek, így Indy kalandvágya nem hagyja cserben: újabb világkörüli útra indul, hogy megfejtse a rejtélyt, miközben igyekszik maga mögött hagyni a múltját.

A The Great Circle ügyesen illeszkedik az Indiana Jones-sorozat kánonjába: egyszerre fonódik bele a már meglévő történetekbe és karakterívbe, miközben saját, méltó helyét is megtalálja a széria világában. Bár Marion Ravenwood, Indy életének nagy szerelme itt is jelen van, Gina Lombardi, a „Jones-lányok” új tagja friss levegőt hoz. Gina nem csupán dekoráció – a karakterének igazi ereje az önállóságában és az eleganciájában rejlik, amit a játék narratíváján keresztül remekül megmutat. Ő nem csak egy újabb trófea Indy karrierjében, hanem teljes értékű partner, aki képes lépést tartani a világ legvagányabb régészével.

Kalandok a világ mindegyik szegletében

Mint minden nagyszerű kalandfilmben, itt is a világ legtávolabbi szegleteibe utazunk Indyvel, hogy feltárjuk a The Great Circle titkait. A történet körülbelül tíz órán keresztül tartja fenn a lendületet, miközben Egyiptomtól Sziámon át egészen a Himalájáig kalauzol minket. Az igazságot keresve persze gyakran találunk mást – például halálos csapdákat, nácikat vagy épp olyan rejtvényeket, amelyek komoly fejtörést okozhatnak. Az élmény olyan izgalmas, hogy még Nathan Drake is kénytelen lenne elismerően bólogatni.

Egy történet igazi mércéje a hőse mellett az ellensége, és az Indiana Jones-sztorik mindig is remekül egyensúlyoztak a fenyegető és komikus német antagonisták között. Emmerich Voss céltudatos, ravasz, és makacs eltökéltséggel próbál minden lépésben Indy előtt járni. Fizikailag talán nem a legfenyegetőbb ellenfél, de intellektuális kihívásban annál nagyobb. Kicsit olyan, mint Baron Zemo az Avengers-filmekben: csendes magabiztosságot és tökéletesen megtervezett stratégiát áraszt – ami mindig valami bajt sejtet.

Az Indiana Jones and the Great Circle esszenciája maga a kaland. A játék szabadságot ad a felfedezéshez és az ősi, illetve modern rejtvények megoldásához, amelyeket a játék különféle nyílt zónáiban találunk. Ezek a helyszínek tele vannak kutatnivalókkal és nyomozómunkával, miközben Indy a fő cél – a címben szereplő hipotézist igazoló kövek megszerzése és biztonságban tartása – körül sürgölődik. A rejtvények nagy része egyszerűen megoldható, a válaszok gyakran ugyanabban a szobában vagy kamrában találhatók, mint maga a probléma. Néha azonban olyan kódokat és kulcsokat is találunk, amelyekhez papírt és tollat kellett ragadnom – ami egyébként tökéletesen illik Indy ódon, analóg világához.

Egy maréknyi kalandpontért

Külön kiemelném, hogy minden zóna fő kalandja egy kulcstárgy köré épül, amelyet az adott helyszín kereskedőjénél szerezhetünk be, és amely a további szinteken is fontos marad. A Vatikánban például fényképezőgépet kapunk, amellyel kuriózumokat és érdekes alakokat örökíthetünk meg, ezzel kiegészítve Indy naplóját és „kalandpontokat” gyűjtve. Később pedig olyan eszközökhöz juthatunk, mint az öngyújtó, amely a sötét sírkamrákban elengedhetetlen, vagy a légzőkészülék, amely lehetővé teszi a hosszabb víz alatti tartózkodásokat.

A játékban található könyvek is remek extrákat nyújtanak. Miután megtaláltuk őket, különböző képességeket és bónuszokat biztosítanak. Bár a játékban nincs hagyományos képességfa vagy fejlődési rendszer, a kalandpontokat olyan speciális képességek aktiválására használhatjuk, mint például a „Lucky Hat”. Ez egy második esélyt biztosít, ha leterítenek: ilyenkor van néhány másodpercünk, hogy visszaszerezzük a kalapunkat, leporoljuk magunkat, és Harrison Ford védjegyes félmosolyával folytassuk a kalandot. Emellett hasznos képességek is aktiválhatók, mint például az erősebb közelharci támadások, vagy az ostor halálos csapásai, amelyek még a nácikat is két lépés hátrálásra késztetik.

Bár hiányzik a Wolfenstein-stílusú, konkrét célokhoz kötött fejlesztési rendszer, a kulturálisan jelentős felfedezések kompenzálják ezt a hiányt.

A fő kaland mellett minden zóna bőven kínál melléktartalmat is. Ha hozzám hasonlóan először végigrohansz a fő történeten, a stáblista után bármikor visszatérhetsz, hogy befejezd a kimaradt mellékküldetéseket. Ezek között találhatók az úgynevezett „Fieldwork”-típusú missziók, amelyek klasszikus mellékküldetések teljes átvezetőkkel és extrákkal. Emellett ott vannak a „Mysteries”-kategóriába sorolt tartalmak, amelyek spontánabbnak és rövidebbnek érződnek, de tökéletesen kielégítik a felfedezés iránti vágyat – nem különböznek a nyílt világú játékok jól ismert térképjelölőitől.

Vágd szájba a nácikat, vagy osonj el mögöttük: csak rajtad múlik!

A The Great Circle ott kezd egy kicsit megbicsaklani, amikor a harcrendszer kerül terítékre, és az egyensúlyt próbálja megtalálni a nácik szájba vágása és az előlük való lopakodás között. A lopakodás – néhány kivételt leszámítva – teljesen életképes opció, köszönhetően az ellenséges mesterséges intelligencia komikus egyszerűségének. A térképen mindenhol találhatunk véletlenszerű tárgyakat – például üvegeket vagy kőből faragott mellszobrokat –, amelyeket fegyverként használhatunk, vagy eldobva elterelhetjük velük az őrök figyelmét. Ez a játékmenet meglepően kreatív és szórakoztató.

Ha viszont Indy jól bevált pofonosztó stílusát választod, ostorral a kézben, az legalább annyira kielégítő, mint ahogy a csapat korábbi munkáiban – például a Chronicles of Riddick vagy a The Darkness című játékokban – már láthattuk. Az viszont egy kicsit érthetetlen döntés, hogy az összes hordozható tárgyat el kell dobnod, ha egy ajtót nyitsz ki, vagy egy kötélre mászol fel, így azokat végleg ott kell hagynod. Bár az tény, hogy a játék tele van használható tárgyakkal, mégis bosszantó ez a korlátozás.

A közelharcok azonban kifejezetten élvezetesek. A bunyó a kitartás-menedzsment, a jól időzített kitérések és a bal-jobb, jóéjt kombók tökéletes keveréke, amelyekkel az ellenségek pillanatok alatt elterülhetnek az egyiptomi homokban. Bár a harc a trailerek alapján lassúnak tűnt, a gyakorlatban kifejezetten jól működik – egészen addig, amíg fegyverek nem kerülnek képbe. A MachineGames a Wolfenstein modern lövöldéit is megalkotta, így vitathatatlan a tehetségük, de az, hogy itt tematikus okokból háttérbe szorították a fegyverhasználatot, valahol fájó döntés.

Hiába működik jól a lövöldözés, aligha ajánlanám, hogy felkapj egy géppisztolyt a földről, és nekiállj ólmot szórni az ellenségekre. A fegyverropogás ugyanis gyakorlatilag minden ellenséget riaszt a környékről – nagyjából egy kilométeres sugarú körben. Tekintve, hogy az ellenséges mesterséges intelligencia egyszerűsége miatt a lopakodás és a közelharc amúgy is jól működik, ritkán éri meg magadra vonni ezt a fajta figyelmet.

Stabil teljesítmény, autentikus élmény

Teljesítmény szempontjából az Indiana Jones and the Great Circle konzolokon kimagaslóan teljesít. Nem találkoztam jelentős képkockaszám-csökkenéssel, és – szemben a manapság szokásos blockbuster-játékokkal – egyetlen összeomlást sem tapasztaltam. A fejlesztőcsapat döntése, hogy belső nézetből valósítsák meg a játékot, azonnal igazolást nyer, amint belépünk a részletesen kidolgozott világba, ahol szinte kézzel fogható kapcsolatba kerülhetünk a környezettel. Ráadásul az is igazi öröm, amikor a kamera visszahúzódik, hogy megpillanthassuk Indy-t olyan ikonikus szituációkban, mint például ostorral való hintázás, mászás, vagy az átvezető jelenetek alatt.

A látványvilág lenyűgöző, valódi időutazás: Harrison Ford fiatalkori énje szinte a képernyőről ugrik elénk, és mindez ráadásul nem a Disney CGI-fiatalítási trükkjeinek eredménye. A színészi alakítások is kiemelkedőek: Alessandra Mastronardi és Mario Gavrilis mellett Troy Baker is csillog, aki ismét egy kimagasló teljesítményt nyújtott. Baker nem egyszerűen „játssza” Indiana Jonest – úgy tűnik, mintha Harrison Ford szellemiségét testesítené meg a karakterben.

A PC-s verzió kicsit összetettebb képet mutat. Az id Tech 7 motor által biztosított látvány lélegzetelállító, viszont komoly hardverigénnyel párosul. A játék futtatásához elengedhetetlen a hardveres ray tracing támogatás, így minimum egy NVIDIA RTX 20-szériás vagy AMD RX 6000-szériás GPU szükséges hozzá.

Teljesítmény tekintetében a játék jól optimalizált, és 1080p vagy 1440p felbontás mellett sok GPU képes 60 FPS feletti teljesítményre. Ugyanakkor az agresszív LOD-beállítások (Level of Detail) miatt gyakran tapasztalhatók zavaró pop-in jelenségek, amikor a világítás, árnyékok és objektumok hirtelen „ugranak be” a látótérbe. Ez a probléma különösen a nagyobb pályákon válik szembetűnővé, ahol a VRAM-korlátok is gondot jelenthetnek, főleg 8 GB-os kártyák esetében, ami érezhető teljesítménycsökkenést okozhat.

A fejlesztők elismerték ezeket a technikai problémákat, és dolgoznak a javításukon. Összességében azonban az Indiana Jones and the Great Circle PC-n is lenyűgöző látványt és autentikus élményt nyújt – feltéve, hogy rendelkezel megfelelően erős hardverrel, és el tudsz nézni néhány technikai hiányosság felett.

Troy Baker: Indy bőrébe bújva… vagy Fordéba?

Troy Baker szinkronszerepeit hallgatva szinte mindig érezhető az a bizonyos „Baker-esszencia”, ami átszűrődik minden karakterén. Még a legjobb szinkronszínészek is nehezen tudják teljesen eltüntetni saját egyéniségüket a szerepből, de itt valami egészen különleges történt: Baker ebben a szerepben gyakorlatilag eltűnik. És nem csak Indiana Jonest kelti életre – ő Harrison Fordot idézi meg, ahogy Ford Indy bőrébe bújik. Az alakítása annyira részletes, annyira hiteles, hogy sok játékos tényleg azt hiheti, Ford visszatért a szerephez. Ez az egyéni színészi teljesítmény egyszerűen lenyűgöző, és remélem, hogy az elismerések szezonjában – a szokásos „frissességi elfogultság” ellenére – senki sem fogja elfelejteni ezt a mestermunkát.

Az Indiana Jones and the Great Circle egy pazar, történetközpontú kaland, amely megüti azokat a magaslatokat, amelyeket egy Xbox-exkluzív címtől már régóta vártunk, különösen a narratíva és a színészi alakítások terén. Bár a harcrendszer kétségtelenül meg fogja osztani a kritikusokat, a játék részletgazdag világa és okos rejtvényei elég szilárd alapot biztosítanak ahhoz, hogy szerencsét és dicsőséget hozzanak ennek a rajongóktól rajongóknak készült kalandjátéknak.

-Herpai Gergely „BadSector”-

Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: MachineGames
Stílus: Akció-kaland
Megjelenés: 2024. december 9.