TECH HÍREK – Az Nvidia arra kérte a Super Micro Computert (SMCI-t), hogy vizsgálja meg, miképp jutottak el a cég chipjei illegálisan Kínába…
Néhány hónapja hallani lehetett róla, hogy az Nvidia H100-as GPU-i, amelyek szigorúan amerikai exporttilalom alatt állnak, valahogy mégis elérhetőek voltak az SMCI forgalmazóin keresztül. Ez már az amerikai hatóságok figyelmét is felkeltette: a kereskedelmi minisztérium formálisan arra kérte az Nvidiát, hogy vizsgálja meg, hogyan jutottak el a tiltott chipek Kínába. Ezért „a zöldek” a nagyobb forgalmazóit (így az SMCI-t és a Dellt is) arra kérték, hogy a helyi fogyasztók körül végezzenek már el egy kisebb ellenőrzést.
Az Nvidia főleg azért aggódik, mert a kínai fehasználóik közül volt, aki hamisította a sorozatszámokat, hogy ezzel megússzák az amerikai exporttilalmakat és az ebből adódó bonyodalmakat. Áprilisban a WCCFTech a Baidun több posztot is talált. Az egyikük megígérte, hogy két héten belül Hong Kongban egy nagyobb Nvidia H100 GPU-szállítmány lesz, és ezeket Shenzhenben vagy Zhengzhouban lehetett megszerezni. Pár poszt az SMCI logójával rendelkező táblázatot is mutatott. Egy ZOL-poszt szintén ugyanekkor az SMCI-vel kapcsolatos H100-as marketingről szólt.
Ebből következik, hogy az Nvidia és az SMCI közötti kapcsolat nem éppen a legjobb. Novemberben a DigiTimes arról írt, hogy az Nvidia az eredetileg SMCI-nek biztosított szállítmányokat átirányította más forgalmazókhoz. Az SMCI első üzleti negyedéves jelentésében egy elemző arról kérdezte, hogy fel fog-e bukkanni a könyvelésükben a Blackwell chipekből származó jövedelmük, mire a vezérigazgatójuk, Charles Liang panaszkodott (naponta kérdezték az Nvidiától, hogy ők mikor kapnak).
A Hindenburg Research még augusztusban súlyos vádakat fogalmazott meg az SMCI ellen, részletezve a cégnél elkövetett visszaélések sorát. Ezek a vádak arra késztették a céget, hogy elhalassza a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentését és a 2025 első negyedévére vonatkozó negyedéves pénzügyi kimutatásait. A Nasdaq tőzsde akkor arra a következtetésre jutott, hogy ez a túlzott késedelem nem felel meg a tőzsdei bevezetési követelményeknek. December 6-án azonban a Nasdaq elfogadta az SMCI tervét, hogy ismét megfeleljen a tőzsdei bevezetési követelményeknek, és 2025. február 25-ig haladékot adott. Közben a cég részvényárfolyamának könyörtelen zuhanása elegendő volt ahhoz, hogy a részvényt kiszorítsa a Nasdaq 100 indexből…
Úgyhogy itt valaki nagyot kaszál az Nvidia hardverén…
Forrás: WCCFTech