FILMKRITIKA – Túl sok karakter tülekedik a játékidőért ebben a kiszámítható cselekményű folytatásban, de szerencsére Jim Carrey sziporkázó, szertelen és abszolút briliáns központi alakítása szórakoztatóvá teszi a filmet. Korrekt, de a kötelezőt hozó darabja ez egy folyamatosan burjánzó franchise-nak, amely kétségtelenül még sok évig velünk marad.

Sonicban több a közös a Halálos iramban Dominic Torettójával, mint gondolnád. Persze, elsőre az egyik egy kék sündisznó, a másik egy marcona Vin Diesel, aki hozzánőtt a Dodge Chargeréhez, de hadd magyarázzam el. Mindketten imádnak száguldani, mindkettőjük mániája a család, mindketten gyakorlatilag szuperhősök, mindketten remekül meggyőzik legyőzött ellenfeleiket, hogy álljanak be a sorba, és mindketten olyan filmsorozatok frontemberei, amelyek túl vannak terhelve karakterekkel.

Ez utóbbi a legnagyobb probléma a Sonic 3 esetében – túl sok ember és CGI-lény tolong a játékidőért. Nem elég, hogy akit csak lehet, belezsúfoltak a harmadik kalandba, de ráadásul bemutatkozik néhány új arc is, köztük az angol szinkronnal Keanu Reeves által „alakított” Shadow, Krysten Ritter katonai vezetője, Rockwell igazgatónő, és a Robotnik família többi gonosztevője. Nehéz ennyi labdát a levegőben tartva egy igazán jó filmmel zsonglőrködni…

Túl sok a séf a konyhában

A Sonic, a sündisznó 3. közvetlenül a második rész stáblista utáni jelenetét követően veszi fel a fonalat, amelyben Shadow – a Sonic sötét tónusú változata, aki a játékokban a non plus ultra kőkemény antihősként ismert – felébred, miután 50 évig hűvösön volt. Gyorsan elintéz néhány őrt, meglóg, és összecsap a „Sonic Team”-mel – azaz a kék vagánnyal, ravasz rókabarátjával, Tailsszel, és a vörös hangyászsünnel, Knucklesszel – Tokióban. Ez egy meglehetősen patent akciójelenet, a színek és a hangulat olyan érzést keltenek, mintha a John Wick egy fura, alternatív dimenzióbeli változatát látnánk, ahogy Sonic és egy fegyverrel hadonászó Shadow a japán főváros utcáin nyomják a padlógázt. Ennek ellenére, egy szívhez szóló (bár kissé közhelyes) flashback epizódot leszámítva, Shadow érdemi szereplése ezzel nagyjából véget is ért.

A gonosz Dr. Robotnik gyorsan biodíszletévé degradálódik, ami azt eredményezi, hogy Shadow kiszámíthatóan megismétli ugyanazt a karakterívet, mint Knuckles a második részben (miközben Knuckles, annak ellenére, hogy kapott egy saját spin-off sorozatot, itt lényegében egy poénra redukálódik). Tekintve, hogy Shadow a marketingkampány egyik központi figurája volt, és a videójátékok egyik kulcsszereplője, ez meglehetősen kiábrándító fordulat. Eközben James Marsden és Tika Sumpter, mint Sonic fogadott szülei, szintén elhanyagolt szerephez jutnak; ami különösen szarvashiba, figyelembe véve, hogy mennyire ki van éhezve a nagyérdemű egy újabb Marsden-féle ökörködésre az Amazon Jury Duty sorozatában nyújtott zseniális alakítása után.

Aztán ott van még Lee Majdoub, mint Robotnik talpnyalója, Stone ügynök, ezúttal egy meglepő, ámde felszínesen kezelt érzelmi szállal felruházva, és Ritter Rockwellje, aki nagyjából egy karót nyelt, vaskalapos katonaként van jelen. Ja, és aztán Tails és Adam Pally Wade Whipple-je (akinek kiemelt szerepe volt a Knuckles sorozatban) is valahogy benyomakodik a cselekménybe, plusz még pár cameót is kapunk. A film cselekménye egyszerűen nem jut lélegzethez a túl sok karakter miatt…

Carrey showműsora

Mégis, annak ellenére, hogy a karakterek fele alig negyedannyi játékidőt kap, mint amennyit megérdemelne, van egy visszatérő színész, aki a Sonic 3-at abszolút élménnyé varázsolja: Jim Carrey. Látni, ahogy ismét lubickol a teátrális, bajuszkavaró főgonosz szerepében, igazi jutalomjáték, egészen addig a pontig, hogy kettős szerepe Robotnikként és nagyapjaként, Gerald Robotnikként mindent háttérbe szorít. Carrey játéka még szertelenebb, mint korábban, különösen, amikor felveszi a hálóköntösét, hogy a börtönből frissen szökött, zsémbes, öreg Geraldot alakítsa, aki Shadow manipulálásával akar bosszút állni a világon.

Egy ponton a színész bevállal egy egészen elképesztő, burleszkbe illő táncszámot. Van egy emlékezetes, negyedik falat áttörő poén is, ami rossz kezekben kínos melléfogás lett volna, de Carrey előadásában hangos nevetésre késztet. Lelkesedése ragadós, feldob minden jelenetet; akárcsak a korábbi két Sonic-kaland, ez is Carrey-é.

Ez persze nem jelenti azt, hogy maga Sonic ne lenne szórakoztató jelenség. A következetesen remek Ben Schwartz szinkronhangjával életre keltett kék villám egyre magabiztosabb, és a poénjai is jobban ülnek, mint a korábbi részekben. Jeff Fowler rendező korábban Sonichoz hasonlította Harry Pottert abban, hogy a karakter a fiatal közönséggel együtt cseperedik, és ez mindenképpen igaz a Sonic, a sündisznó 3.-ra. És bár az önkeresés útja és a felelősségteljesebb vezetővé válás ismerős toposzok, ő marad a franchise szíve-lelke, amely kétségtelenül még sokáig fog száguldani.

Látványos, de túlzsúfolt

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a CGI továbbra is lenyűgöző. Míg az első filmnek beárnyékolt az eredeti Sonic dizájn körüli botrány és a teljes újratervezés kényszere, a másodikat pedig a világjárvány hátráltatta, a Sonic 3 a sorozat eddigi legpazarabb vizuális orgiáját produkálja, az utolsó harmad pedig különösen jól érvényesül a nagyvásznon. Ráadásul a folytatásnak sikerül két óra alatt maradnia, ami kisebb csodának tűnik egy olyan blockbuster esetében, amelyben a Bosszúállókat megszégyenítő számú karakter szerepel.

A Sonic, a sündisznó 3. tehát egy túlzsúfolt, de szórakoztató franchise-mozi, ami egyszerű és kiszámítható – viszont aránylag szórakoztató (mondjuk leginkább a fiatalabb korosztálynak. Két remek karakter, Sonic és Robotnik köré épül, egy családbarát kaland, amely ugyan nem találja fel újra a spanyolviaszt, de Fowler rendező elég dinamikusan pörgeti a kerekeket ahhoz, hogy mindenki izgatottan várja a folytatást. Ha Carrey, aki többször is pedzegette a visszavonulási szándékát, úgy dönt, hogy nem tér vissza a Sonic 4-ben, ez mindenképpen egy korrekt trilógiazáró lesz. Ha viszont Carrey úgy dönt, hogy marad, továbbra is öröm lesz nézni, ahogy padlógázzal tolja a szekeret.

-Herpai Gergely „BadSector”-