FILMKRITIKA – A Kettes számú esküdt egy vérbeli klasszikus thriller, amely bár tele van valószínűtlen fordulatokkal, mégis képes megőrizni feszültségét. Clint Eastwood pedig ezzel a filmmel bizonyítja, hogy 94 évesen is mesterien uralja a rendezés művészetét. A westernfilmek egykori legendás színészének és a profi filmdrámák jelenlegi rendezőjének legújabb filmjét a MAX streaming csatornáján néztük meg, ahová nemrég exkluzívan felkerült, miután a mozikat is sajnos „elkerülte”.

Eastwood 40. (!) rendezése egy egyedi bírósági melodrámát hoz, amely nemcsak az igazság természetét és a jogrendszer határait boncolgatja, hanem azt is, hogy vajon mikor jogos önkézbe venni a dolgokat. A történet főszereplője Justin Kemp (Nicholas Hoult), egy átlagos férfi, aki esküdtként vesz részt egy gyilkossági perben – miközben lassan rádöbben, hogy személyesen is érintett lehet az ügyben.

A film kiszámíthatatlansága az utolsó pillanatig fenntartja a néző figyelmét, miközben Eastwood a tőle megszokott sallangmentes profizmusával vezeti végig a történetet. Az egyszerű, mégis hatásos narratíva nemcsak a bírósági drámák kedvelőinek, hanem azoknak is tartogat izgalmakat, akik szeretik a mélyebb erkölcsi dilemmákat.

Vakon az igazság útján

Georgia idilli külvárosi hangulatában Justin Kemp (Nicholas Hoult) és felesége, Ally (Zoey Deutch) izgatottan készülnek első gyermekük születésére. Justin különleges meglepetéssel kedveskedik: egy frissen berendezett babaszobába vezeti be Allyt, szemeit letakarva, hogy fokozza a meglepetés örömét. Később azonban egy apró, mindennapi jelenet játszódik le: Ally véletlenül lekapcsolja a villanyt a konyhában, miközben Justin még pakol. Bár ezek a pillanatok látszólag jelentéktelenek, Eastwood ügyesen használja őket, hogy finoman előrevetítse a történet központi témáját – a látás és a tudás közötti szakadékot –, amely a vak igazságot szimbolizáló istennő motívumában is visszaköszön.

Justin éppen elég feszültséggel néz szembe a szülővé válás küszöbén, így különösen bosszús, amikor esküdtként kell részt vennie egy gyilkossági perben. Bár mindent megpróbál, hogy kibújjon a kötelezettség alól, végül a 12 kiválasztott között találja magát, akiknek sorsdöntő ítéletet kell hozniuk. A vádlott, James Sythe (Gabriel Basso), azzal vádolják, hogy brutálisan meggyilkolta barátnőjét, Kendall Cartert (Francesca Eastwood), miután egy veszekedésük után Kendall dühösen elviharzott egy viharos éjszakán.

Faith Killebrew ügyész (Toni Collette) határozottan állítja, hogy James követte Kendallt, brutálisan agyonverte, majd egy korláton átlökve megszabadult tőle. Testét másnap egy túrázó fedezte fel. Az ügyész rendíthetetlenül dolgozik azon, hogy Jamest bűnösnek találják, miközben a vád legfőbb tanúkra és körülményekre épít, hogy meggyőzze az esküdtszéket.

Politikai ambíciók és erkölcsi dilemmák kereszttüzében

Faith Killebrew ügyész (Toni Collette) számára ez a per nem csupán az igazságszolgáltatás kérdése – politikai karrierjének sarokköve is. Az ügyészi posztért folytatott kampánya középpontjában a sikeres ítélethozatal áll, amiért hajlandó mindent bevetni. Védekező ellenfele, a barátja (Chris Messina), aki szilárdan hisz James Sythe (Gabriel Basso) ártatlanságában, azt sugallja, hogy Faith politikai ambíciói torzítják az igazságot.

James a bíróságon ártatlanságát hangoztatja, és eltérő verziót ad elő arról az éjszakáról, amely Kendall Carter (Francesca Eastwood) halálát eredményezte. A szemtanúk és a bizonyítékok azonban egyértelműen ellene szólnak: a bárban veszekedni látták Kendallal, míg egy idős férfi azt állítja, látta Jamest a híd peremén állni azon az éjszakán, amikor Kendall testét megtalálták. Faith érvei meggyőzőek, de a film gyorsan egyértelművé teszi, hogy James ártatlan.

Justin Kemp (Nicholas Hoult), a gyilkossági per egyik esküdtje, eközben rádöbben, hogy ő maga lehet a valódi tettes. Visszaemlékezései során felidézi azt az éjszakát, amikor hazafelé tartva valakit elütött. Akkor azt hitte, egy állattal ütközött, mivel semmit sem látott a sötét úton, és egy „Deer Xing” tábla is ott állt a közelben. Most azonban felismeri, hogy valószínűleg Kendallt gázolta el, aki akkor már haldokló állapotban volt.

Ez a ráébredés erkölcsi és jogi dilemmák elé állítja Justint. Két választása van: hallgat, hogy megőrizze szabadságát, vagy beismeri tettét, ezzel tisztázva az ártatlan James nevét. A belső küzdelem, amelyben Justin az igazság és önmaga megvédése között őrlődik, a film egyik legerősebb drámai eleme.

Egy erkölcsi csapda 12 dühös ember módra

Ez a helyzet szinte csak a filmek világában létezhetne: a Kettes számú esküdt egy torzított 12 dühös emberré válik, ahol Justin – miután ügyvéd barátja (Kiefer Sutherland) figyelmezteti, hogy vallomása akár 30 év börtönt is jelenthet – megpróbálja meggyőzni esküdttársait James ártatlanságáról, miközben kétségbeesetten próbálja titokban tartani saját bűnösségét. Justin számára ez egy keskeny ösvény, amelyen jogi és erkölcsi kötelezettségei között egyensúlyozva kell haladnia. Eleinte azonban a többi esküdt hajthatatlan: mindenki bűnösnek tartja Jamest.

Ahogy azonban Justin a kétség magvait hinti el a tárgyalás során, néhány esküdt lassan elkezd másként gondolkodni. Közéjük tartozik Harold (J.K. Simmons), aki első ránézésre egyszerű virágboltos, ám kiderül róla, hogy valójában nyugdíjas rendőr. Harold gyanítja, hogy James nem az a típus, aki képes lenne gyilkosságra. Egy másik esküdt még azt is felveti, hogy Kendall valójában egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lehetett.

Jonathan Abrams forgatókönyve pengeéles és precíz, közel jár ahhoz, hogy Justin helyzetét teljesen hihetővé tegye. Bár néha kissé naivnak vagy egyenesen butának tűnik a főszereplő viselkedése, erkölcsi dilemmája így is jelentős feszültséget generál. Harold saját kezdeményezésű nyomozása hamarosan felkelti Faith gyanúját, újabb komplikációkat hozva James számára. Eközben Nicholas Hoult lenyűgözően jeleníti meg Justin belső vívódását: a szabadsága iránti vágy, önmagába vetett hite és a lehetőség, hogy egy ártatlan ember életét tönkreteszi, mind áthatják alakítását.

A mester búcsúja?

Clint Eastwood a Kettes számú esküdt-tel ismét megmutatja, hogy kevesek érnek fel hozzá a filmes dilemmák ábrázolásában. A rendező nem enged a túlzások csábításának, sem harsány drámai megoldásoknak: szilárd színészgárdájától visszafogott, mégis erőteljes alakításokat kap, miközben a történet fókusza végig az erkölcsi és személyes dilemmákon marad. Yves Bélanger operatőri munkája és Mark Mancina zenéje finoman, de hatásosan támogatja a történetet, elegáns keretet adva a film vizuális és érzelmi világának.

A Kettes számú esküdt precízen mutatja be az önzés és önzetlenség közötti örök küzdelmet, amely minden demokratikus intézmény alapját képezi. Eastwood, aki a Piszkos Harry révén a magányos igazságosztó archetípusává vált, pályafutása jelentős részét annak szentelte, hogy az igazság, a becsület és az erőszak hatásait vizsgálja a társadalomra és az emberi lélekre.

Eastwood számára a világ sosem volt fekete-fehér, ahogy azt a ’60-as és ’70-es évek westernjeiben is bebizonyította. Ha a Kettes számú esküdt lenne az utolsó rendezése, méltósággal, intelligenciával és komplexitással búcsúzna – egy olyan filmmel, amely nem ad kész válaszokat, de mély kérdéseket hagy maga után.

-Herpai Gergely „BadSector”-