Call of Duty: két korábbi rész eddig nem hallott zenéi bukkantak fel! [VIDEO]

Az interneten most először lesz hallani két promóciós albumot az Activision két korai Call of Duty-epizódjából.

 

Nem viccelünk, amikor azt mondjuk, hogy korai epizódokról van szó. Így nem például a 2013-as Call of Duty: Ghostsra, vagy a 2008-as Call of Duty: World at Warra kell gondolni, hanem még ezeknél is régebbi játékokra. Az egyik a Call of Duty 2 2005-ből, a másik pedig a Call of Duty 2: Big Red One. Az utóbbi egy kisebb magyarázatra szorul. Ez az epizód a Treyarch fejlesztésében konzolra jelent meg szintén 2005-ben (PlayStation 2-re, Xboxra, illetve a High Voltage Software jóvoltából GameCube-ra jött ki anno a konzol-exkluzív spin-off).

Szóval két, közel 20 éves epizódról van szó. Ezekből bukkant fel a YouTube-on egy-egy albumnyi soundtrack. A Call of Duty 2 promóciós anyaga 42 dalból áll, és összesen 57 perc és 14 másodperc hosszú, míg a Call of Duty 2: Big Red One promója pedig 38 dalból állt össze, és 43 perc és 19 másodperc hosszú az egész. Kettőt linkeltünk be közülük. Az első a Call of Duty 2 nem használt menüzenéje (ennek a neve a szivárgás szerint Menu COD 2 ST bnc.mp3 volt), a második pedig a Call of Duty 2 korai intró zenéje (Attract COD2 Cmp w ch Mx 2-01.mp3).

Egy privát fórumon bukkant fel a sok-sok felvétel még január 3-án, tehát pénteken. A posztoló, Alexandria ezt írta: „Bárcsak többet tudnék arról, hogy ezek honnan származnak valójában, de nem is lehetnék boldogabb és hálásabb értük, tekintve a forgalomban lévő gameripsek minőségét; azt, hogy a Call of Duty 2 játékon belüli zenéje mennyire hangosan lett masterelve, illetve azt, hogy a Call of Duty 2: Big Red One kvantálási problémákkal és hangeffektekkel rendelkezett…”

Öröm látni a régi, nem használt zenéket is, hiszen így teljesebb a kép akörül, hogy anno mit terveztek.

Forrás: Reddit

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu