Először novemberről februárra tette át a feudális Japánban játszódó Assassin’s Creedet, most pedig újabb halasztáshoz folyamodott a francia kiadó.
Ez nem sok jó fényt vet egyrészt a játékra, másrészt pedig a Ubisoftra, ugyanis a kiadó anyagi helyzete nem olyan fényes, és már hallottuk azt is, hogy a Tencent átvenné a hatalmat, de ehhez lecserélné a vezetőséget is, amiről pedig a Ubisoft hallani sem akar. A halasztás, ami február 14-éről március 20-ára tette át a játékot (ami így Amazon Lunára is meg fog jelenni…), tehát egy hónapos, és ezzel a visszajelzésekkel kapcsolatos változtatásokat szeretné elvégezni a Ubisoft Québec.
Yves Guilllemot, a Ubisoft társalapító-vezérigazgatója ezzel indokolta a halasztást: „Jól haladtunk a néhány hónappal ezelőtt megkezdett stratégiai és végrehajtási felülvizsgálatokkal, és bízunk abban, hogy ez a Ubisoftot egy erősebb jövő elé állítja. Határozott lépéseket tettünk a csoport átalakítása érdekében, hogy a legjobb játékosélményeket nyújtsuk, javítsuk a működési hatékonyságot és maximalizáljuk az értékteremtést. Emellett nemrégiben vezető tanácsadókat neveztünk ki, és aktívan vizsgáljuk a különböző stratégiai és tőkés lehetőségeket, hogy teljes mértékben kiaknázzuk az eszközeinkben rejlő értékpotenciált.
Meggyőződésünk, hogy több lehetséges út is kínálkozik a Ubisoft eszközeinek és franchise-ainak értékteremtésére. Emellett mindannyian támogatjuk csapataink erőfeszítéseit, hogy a franchise legambiciózusabb Assassin’s Creed-opuszát hozzuk létre, és úgy döntöttünk, hogy egy plusz egy hónapot biztosítunk a Shadows fejlesztésére, hogy jobban beépíthessük az elmúlt három hónapban összegyűjtött visszajelzéseket a játékosoktól, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a játékban rejlő lehetőségeket, és az évet egy erős év zárásaként fejezzük be,” írta Guillemot.
Assassin’s Creed Shadows now releases March 20, 2025. pic.twitter.com/wTPzY0oiHy
— Assassin’s Creed (@assassinscreed) January 9, 2025
Marc-Alexis Cote, az Assassin’s Creed franchise felelős producere pedig ezt nyilatkozta: „Kedves játékosok, szeretnénk szívből köszönetet mondani hihetetlen rajongóinknak és elkötelezett csapatainknak a szeptemberi bejelentésünk óta tartó töretlen támogatásukért, hogy tovább finomíthassuk és csiszolhassuk az Assassin’s Creed Shadows-t. November óta izgatottan osztottuk meg a fejlődésünket játékmenet-áttekintéseken keresztül, és az elsöprő izgalom igazán inspirált minket. Minden hét értékes visszajelzéseket hozott a közösségünktől. Bár már eddig is figyelemre méltó előrelépéseket tettünk, úgy gondoljuk, hogy még néhány további hétre van szükségünk ahhoz, hogy ezeket a visszajelzéseket megvalósítsuk, és még ambiciózusabb és még magával ragadóbb élményt nyújtsunk az első nap. Ennek megfelelően az új megjelenési dátum 2025. március 20-a. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy magas színvonalú, magával ragadó élményt nyújtsunk, amit a játékosok és a fejlesztőcsapatok közötti folyamatos párbeszéd segít. Tudjuk, hogy alig várjátok, hogy többet tudjatok meg az Assassin’s Creed Shadowsról, és örömmel osztjuk meg veletek, hogy hamarosan újabb hírek érkeznek!”
Úgyhogy az új megjelenési dátum március 20-a PlayStation 5-ön, Xbox Series-en, PC-n (Steam, Epic Games Store, Ubisoft Store), Mac-en (iOS/iPadOS; App Store), iletve Amazon Lunán.
Forrás: Gematsu