FILMKRITIKA – Úgy tűnik, hogy Gerard Butler és O’Shea Jackson Jr. visszatértek, hogy újra összecsapjanak a törvény és bűn mezsgyéjén, de vajon megérte a jegyárat? A Gengszterzsaruk: Pantera nem törekszik magasabbra az első rész szintjénél, és sajnos nem is éri el azt. Egy hosszúra nyúlt, önismétlő bűnügyi saga, ami néha eltalál, de gyakran félrelép a francia tájon.

A Gengszterzsaruk: Pantera sem előrébb, sem hátrébb nem mozdul az eredeti film által meghatározott szinthez képest. Ez talán elég lehet az első rész rajongóinak, akik szívesen látnák viszont a bűnöző-zsaru párharcot Donnie Wilson (O’Shea Jackson Jr.) és „Big Nick” O’Brien (Gerard Butler) között. Azonban a film a korábbi rész túlzott játékidejének hibáját ismét elköveti, és túl sok időt veszteget, mielőtt eljutna a várva várt rablási jelenethez, amiért valójában beültünk a moziba.

Christian Gurdegast rendező ezúttal is kihasználja Gerard Butler karizmatikus, kissé elborult figuráját, aki ismét küzd az amerikai akcentussal, miközben az f-bombák hullanak körülötte. Újdonság a francia Pantera csapat bevonása, akik segítik O’Brien nyomozását, amikor Wilson és egy új bűnbanda Franciaországban bukkan fel. Bár a nemzetközi helyszínek izgalmat hoznak, a francia szervezett bűnözés belső viszonyai, az idegen nyelvű párbeszédek (felirat nélkül!), valamint az érthetetlen akcentusok hamarosan kaotikus masszává válnak.

Francia kapcsolat, gyengébb kiadásban

Hét év telt el az első rész óta, és ez az elnyújtott, klisés folytatás a maximum, amit kihoztak belőle? A gondolatmenet talán a Francia kapcsolat 2-re emlékeztet, de az összehasonlítás csalóka. Ha Butler ismét vállalta a szerepet, nyilván elvárta, hogy egy nyaralással egybekötött forgatás legyen Nizzában, nem pedig Marseille zord utcáin. Jackson Jr. esetében pedig nyilván vonzóbb lett volna egy stílusosabb karakter, jobb ruhatárral – és némi francia nyelvtudással.

A helyzetek klisések, a motivációk gyengék, a karakterek közötti párbeszédek pedig unalmas, túlmagyarázott háttérsztorikra épülnek. Hiába próbálkoznak, a végeredmény inkább fárasztó, mint lebilincselő.

Macska-egér játék francia módra

A film számos ihletet merít elődeiből, mint például a Halálos iramban, a Fedőneve: Donnie Brasco vagy a Tolvajok városa. Míg az első rész Los Angeles földhözragadtabb, hitelesebb világában játszódott, a Pantera globális méretet ölt, ami ugyan tágítja a látóhatárt, de elveszi a franchise sajátos hangulatát. Butler „rossz amerikai” karaktere néhány önironikus pillanattal javít a helyzeten, ám ez nem ellensúlyozza a film identitásvesztését.

Csak a film 90. percében indul be igazán az akció, amikor a központi rablás kezdetét veszi. Ettől a ponttól kezdve a film a jól bevált „ketyegő óra” formulára támaszkodik, ahol a szereplőknek gyorsan kell cselekedniük, hogy elkerüljék az érzékelők, kamerák és egyéb csapdák figyelmét. Bár a Mission: Impossible és az Ocean’s Eleven szintjét nem éri el, mégis szórakoztató jeleneteket kínál, különösen a szűkös szabadulások során.

Túl hosszú, túl bonyolult, túl ismerős

Ahogyan az első rész, úgy a Pantera is túl hosszúra nyúlik, körülbelül 140 percet tesz ki. Gurdegast láthatóan egy grandiózus bűnügyi eposzra törekszik, de a történet túl vékony ehhez a játékidőhöz. Az előző film lezárása ugyan nem követelt közvetlen folytatást, de a Pantera egyértelműen újabb rész irányába mutat. Talán legközelebb lerövidítik az előkészületeket, és egyenesen a rablásra térnek.

A Gengszterzsaruk: Pantera sem jobb, sem rosszabb nem lett, mint elődje. Bár a film hossza és bonyolultsága sokszor az élmény rovására megy, a két főszereplő közötti kémiának és a feszült harmadik felvonásnak köszönhetően mégis képes visszahozni valamit az első rész iránti szimpátiából.

-Herpai Gergely „BadSector”-