Nem sokat kellett várnunk arra, hogy beinduljon a rossz hírek áradata, ugyanis egy hét alatt kapásból két stúdió is érintett az elbocsátásokban.
A héten már írtunk arról, hogy a Splash Damage törölte a Transformers: Reactivate-et (amiből aztán ki is szivárgot a játékmenet), és ennek következtében kicsit kurtítani akar a létszámán. Most pedig itt az első olyan hír, amikor konkrét számokat is hallani arról, hogy hányan veszítik el az állásukat. Az Enad Global 7 bejelentette, hogy az egyik stúdiójából, a Piranha Games-ből 38 főt fot elbocsátani, ráadásul egy másik stúdióját, az EvilVEvil fejlesztőit, a Toadmant pedig bezárja…
A Piranha Games esetében a leépítések indoklása a szokásos: a legújabb játékuk nem teljesített úgy, ahogy azt a kiadó elvárta. Ők a Mechwarrior 5: Clanst hozták létre, és erről az Enad Global 7 annyit mondott, hogy alulteljesített. Ez nem véletlen: a Steamen a játékosok száma sosem volt valami fényes, ugyanis az egyidejű játékosszám nem ment 5600 fölé a SteamDB szerint, ami nem sokkal több a tíz éve megjelent Mechwarrior Online-nál…
„A Piranha csapata valóban egy kiváló minőségű játékot szállított, amely mind a belső, mind a külső elvárásokat felülmúlta a minőség, a történet és a játékmenet tekintetében. A Piranha csapatának fenomenális munkája ellenére a játék nem tudott a várt módon új közönséget elérni és a törzsközönségét bővíteni, ezért nem érte el a szükséges értékesítési célokat, ami arra kényszerített minket, hogy meghozzuk a szükséges intézkedéseket,” mondta Ji Ham, az Enad Global 7 vezérigazgatója.
A leépítések után az Enad Global 7 szerint továbbra is profitot tud termelni, miközben új tartalmakat hoz létre a Mechwarrior 5: Clannak. A Toadmant pedig azért zárják be, mert többször is próbálták hasznot termelő céggé változtatni azt, de ez nem jött össze. A kiadó szerint az ipart érintő folytatólagos kihívások miatt kellett ehhez folyamodni, és a stúdió képtelen volt megfelelő tempóban alkalmazni munkaerőt. Ezért 69 alkalmazott és szerződéses dolgozó veszíti el a munkáját, bár 42-en folytatják a munkát a már felvállalt projekteken, amíg azok el nem készülnek.
A Toadman játéka, az EvilVEvil a Steamen annyira hatalmasat esett, hogy az egyidejű játékosok száma a legjobb esetben is 37 volt…
Forrás: PCGamer