SOROZATKRITIKA – A siló második évad ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbahagyta: Juliette, a Ferguson által életre keltett, elszánt hősnő, egy szomszédos silóba menekül. Itt találkozik a magányos Solóval (Steve Zahn), és rádöbben, hogy a korábbi silója csak egy a sok hasonló közül, amelyek hajlamosak a belső lázadásra és végül lakóik pusztulására. Eközben a korábbi otthonában a polgármester, Bernard (Tim Robbins), az ambiciózus Meadows bírónő (Tanya Moodie) és a szigorú biztonsági főnök, Robert (Common) mindent megtesznek, hogy megfékezzék a felkelést. Juliette-t pedig már legendás hősként ünneplik, aki bizonyíték lehet arra, hogy talán lehetséges a felszín újranépesítése.

Az első évad okosan felépített, izgalmas és találékony volt, de a második még egy lapáttal rátesz. Lassú, komor tempója megmaradt, és vizuális világa még mindig sötét tónusú – olyannyira, hogy egy fényes képernyővel és sötét szobával érdemes készülni a megtekintéséhez. Mégis, ez a stílus szándékosan szorongató, és folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy ezek a karakterek egy föld alatti börtönben élnek, ahol már az a gondolat is, hogy egyszer friss levegőt szívjanak vagy napsütést érezzenek, megéri az életük kockáztatását.

Juliette sikeres szökése új lehetőségeket nyit meg a siló lakói számára. Most, hogy látták, nem mindenki hal bele a felszínre merészkedésbe, nagyobb terveket szövögetnek a puszta túlélésnél. Azonban Juliette-nek meg kell akadályoznia, hogy ugyanarra a tragikus sorsra jussanak, mint szomszédaik, akik halottainak teste elborítja a környező vidéket.

Mélyülő mitológia és új karakterek

A sci-fi első évada – amely Hugh Howey disztópikus regényein alapul – bemutatta nekünk az utolsó 10 000 embert, akik a Föld felszínén uralkodó apokaliptikus körülmények miatt egy föld alatti silóban kényszerültek élni. A felszín évszázadok óta lakhatatlan, és aki megpróbálta elhagyni a silót – vagy akit száműztek –, az néhány percen belül meghalt, amit az egész közösség élőben követhetett végig.

A második évad, amely Howey Műszak című regényének bizonyos részeit adaptálja, még mélyebbre ás a mitológiában, miközben új, izgalmas elemekkel gazdagítja a történetet. Graham Yost készítő és showrunner pedig rögtön magasabb fokozatra kapcsol: Jules (Rebecca Ferguson) száműzetése után gyorsan kiéleződnek a feszültségek Bernard Holland polgármester (Tim Robbins) és csatlósai között.

Míg az első évad lassan bontotta ki a központi rejtélyt, szinte procedurális megközelítéssel, a második szezon sokkal lendületesebben veti bele magát az akcióba, miközben megtartja az elsőre jellemző machinációkat, hatalmi játszmákat és meglepő fordulatokat. Az immerszív világépítés továbbra is éppolyan magával ragadó, mint korábban, a részletekre fordított figyelem pedig ismét kiemelkedő.

Társadalmi kommentár és hatalmi játszmák

Ami továbbra is megmarad, az a sorozat időszerű társadalmi kommentárja. Ahogy politikusok és közszereplők manipulációval igyekeznek irányítani a tömegeket, a „rend” nevében csőcselék-mentalitást szítva és osztályharcot gerjesztve, ez a disztópikus világ kísértetiesen hasonlít a miénkre. A manipulatív polgármester szerepében Tim Robbins kiváló alakítást nyújt; a sorozat mélyebben belemerül a közte, Meadows bírónő (Tanya Moodie) és Robert Sims (Common) közötti változó hatalmi dinamikákba. Élvezetesen sokkoló látni, hogy ezek a karakterek milyen extrém lépéseket tesznek a „siló védelme” érdekében. Különösen Robert Sims és felesége, Camille (Alexandria Riley) tűnnek ki, akik szinte Macbeth-szerű opportunizmust testesítenek meg.

Be kell ismerni, hogy a sorozat intrikákkal teli világában frusztráló lehet, hogy ez a sok hatalmi játszma néha Juliette történetének rovására megy. A silóban kibontakozó lázadás néha túl nagy hangsúlyt kap a párhuzamos narratívához képest, amely talán még lenyűgözőbb eseményeket tartogat az új, titokzatos silóban. Ez az egyensúlyhiány olykor érezhető, de Rebecca Ferguson ismét lenyűgöző teljesítményt nyújt, fizikailag és érzelmileg is komoly kihívásoknak megfelelve. Emellett csendesebb, mégis megható kapcsolat alakul ki közte és Steve Zahn új, titokzatos, de rendkívül szerethető karaktere, Solo között.

Lenyűgöző világépítés és mitológia

A világ, amelyben ezek a karakterek élnek, továbbra is magával ragadó. Nicole Northridge látványtervező munkája ismét lenyűgözően részletgazdag, ahogyan azt már az első évadban is megszokhattuk. Az újonnan bemutatott második siló még több mechanikai részletet és mozgó szerkezetet vonultat fel, tovább mélyítve a sorozat vizuális élményét. Ez a világépítés harmonikusan egyesül a silók mitológiájának még alaposabb feltárásával, bepillantást engedve egy másik közösség történetébe, valamint izgalmas visszatekintésekkel gazdagítva a cselekményt. Az eredmény egy újabb feszült, atmoszférikus utazás a föld alá, amely egyszerre lenyűgöző és nyomasztó.

Miközben az új évad rejtélyeinek kibontása több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad, a sorozat továbbra is lebilincselően izgalmas marad. Folyamatosan találgatásra készteti a nézőt: vajon a hazugságok hálójában rejtőzik-e egy cseppnyi igazság?

Új narratív kockázatok

A siló már az első évadtól kezdve mer kockázatot vállalni. Az első epizód például két olyan karaktert követett, akik soha többé nem tűntek fel, Rebecca Ferguson pedig mint főszereplő csak a legvégén jelent meg. A második évad egy szinte teljesen néma epizóddal indít, amelyben Juliette az életéért küzd Solo sajátos „otthonában”, ahová száműzték.

Ami igazán nagyobbá és jobbá teszi ezt az évadot, az az, hogy minden karakter harca az igazságért és a túlélésért sokkal sürgetőbbé válik. Ez a világ egy puskaporos hordó, ahol az emberiség utolsó maradékát akár egyetlen rossz ötlet is dicsőségtelenül kipusztíthatja, ha az futótűzként terjed. Ahogyan az új seriff mondja, amikor a változó lojalitásokkal szembesül: „Nem én léptem át a vonalat – a vonal mozdult el.”

Egy olyan sorozat, amelyben az egyének döntései a közösség pusztulásához vezethetnek, nem feltétlenül nyújt vigasztaló élményt. A siló azonban lenyűgöző réteget ad ehhez az amúgy is rendkívül kreatív sci-fihez azzal, ahogy bemutatja, miként képes egy rossz ötlet elpusztítani egy egész populációt. És legalább ebben az egyre inkább disztópiává váló világban még mindig kimehetünk, vehetünk egy mély lélegzetet – majd hazatérhetünk, hogy megnézzünk egy lebilincselő sorozatot.

-Herpai Gergely „BadSector”-