FILMKRITIKA – Franck Lazareff, egykori elit kommandós otthonába betörnek, feleségét elrabolják, és még egy kollégája meggyilkolásával is megvádolják. Hogy kiderítse, mi áll a rejtélyes események hátterében, az új francia thriller, az Ad Vitam tíz évvel ugrik vissza az időben, hogy feltárja a narratív hézagokat, és megágyazzon a lélegzetelállító finálénak. A filmet Rodolphe Lauga rendezte, a főszerepben Guillaume Canet látható, és múlt héten debütált a Netflixen. Az év egyik első nagy premierjeként az Ad Vitam különleges és kissé szokatlan alkotásként vonzza a nézőket.

Januárban a Netflix úgy döntött, hogy egy francia akciófilmmel rúgja be az évet, méghozzá Guillaume Canet főszereplésével. Mivel a félelem nem szerepel a szótárunkban, nem volt kérdés, hogy teszteljük az Ad Vitam-ot.

Az Ad Vitam receptje: új év, régi klisék

Néha nem tudod, hogyan indítsd jól az új évet, és néha a Je te veux moi non plus rendezője – az Ines Reg és Kevin főszereplésével készült Prime Video „vígjáték” alkotója – előáll egy új filmmel. Vajon ez annak a jele, hogy a karácsonyi hangulat végleg a múlté, és 2025 nem tartogat ajándékokat? Nem feltétlenül. Az élet néha meglep, és az Ad Vitam pontosan ilyen meglepetés. Ráadásul Guillaume Canet-vel.

Franck Lazareff a GIGN (francia különleges kommandós egység, olyasmi, mint nálunk a TEK) egykori tagja, hasonlóan ex-kommandós párjához, Léohoz, éppen gyermeket vár. Ám a múltja utoléri, amikor fegyveresek törnek be otthonába, elrabolják a feleségét, és egy versenyfutás az idővel megkezdődik.

A történet alapjait olvasva felmerülhet bennünk, hogy vajon létezik-e egy „kulcsszó-szótár” egyszerű forgatókönyvekhez, amely rendszeresen kidobja az olyan „friss” ötleteket, mint „különleges erők”, „rejtélyes múlt” vagy „idővel versenyt futva megmenteni a világot”? Más szóval: a kliséhegyek ezt a filmet sem kímélték…

A francia akciófilmek új hulláma

Nem sok reményt fűztünk az Ad Vitam ígéreteihez, hiszen a projekt első ránézésre egy újabb francia adókedvezményből született Netflix-gyártásnak tűnt. Guillaume Canet-t leszámítva a színészgárda leginkább a streamingóriás „házi csapatának” állandó tagjaiból állt össze: Nassim Lyes (Sous la Seine), Stéphane Gaillard (Marseille), Zita Hanrot (Plan Cœur) és Alexis Manenti (Athéna). Egy igazi „biztosra megyünk” színészválogatás, ami nem sok újdonságot ígért.

De aztán jött a Carry-On, ami bebizonyította, hogy még mindig lehet találni olyan projekteket a Netflixen, amelyek képesek egy kicsit kitűnni az egyre inkább zsúfolt streaming-tengerből. Új év, új remények, új fogadalmak: leszokunk a dohányzásról, kedvesebbek leszünk, és talán még a Netflix original címkéjű filmeket is megpróbáljuk nyitottabb elmével fogadni.

Meglepő módon az Ad Vitam gyorsan rácáfolt a kezdeti fenntartásainkra. A rendező és társ-forgatókönyvíró, Rodolphe Lauga (aki Canet-vel közösen dolgozott a történeten), egy pillanatot sem vesztegetett. Tisztában volt vele, hogy ha nem ragadja meg a néző figyelmét azonnal, akkor az a tészta főzésével vagy a telefon nyomkodásával tölti majd az idejét. És nem viccelt: alig negyedóra alatt az akció kellős közepébe csöppenünk, ahol a pofonok és lövések ritmusában szinte tapintható a feszültség. A helyszín, a cselekmény és még az első vérző seb is megadja az alaphangot.

A film határozottan az egyszerűség és a hatékonyság jegyében készült. Bár az eredetiség hiánya szemmel látható, unatkozni egy pillanatig sem hagyja a nézőt. Egy olyan tempós, jól összerakott produkció, amely nem váltja meg a világot, de tökéletes társ egy stresszmentes esti kikapcsolódáshoz.

Vissza a múltba

Miután sikeresen megragadta a figyelmünket, Rodolphe Lauga a film játékidejének több mint felét – amely mindössze 98 perc – egy hosszú flashback-sorozatra fordítja. Ez a visszatekintés részletesen bemutatja Lazareff és kedvese, Léo GIGN-korszakát, miközben teret ad a mellékszereplők kibontakozásának is. A megoldás szükségszerűnek tűnik, hiszen így lehetőség nyílik a karakterekkel való érzelmi kapcsolódásra. És bár ez a módszer nem minden esetben működik, a film bajtársi szelleme képes életet lehelni a jelenetekbe, ami segít abban, hogy a néző bevonódjon a történet fő fordulatába.

A flashbackek után azonban az Ad Vitam visszatér ahhoz, amiben a legerősebb: a lendületes akcióhoz. A záró félóra bővelkedik izgalmas jelenetekben, több járműves üldözések és heves lövöldözések váltják egymást, miközben a feszültség folyamatosan fokozódik. Ez a dinamikus tempó garantálja, hogy a nézőnek ne legyen ideje unatkozni.

Összességében az Ad Vitam egy feszes tempójú, kifejezetten szórakoztató akciófilm, ami meglepően jól működik annak ellenére, hogy nem törekszik a Netflix kínálatának élvonalába kerülni. Külön öröm, hogy Guillaume Canet végre kiszakad a vígjátékok és drámák megszokott világából, és visszatér a thrillerek területére, ahol a Ne le dis à personne óta nem láthattuk. Canet otthonosan mozog a zsánerben, és a film fizikai jeleneteiben is hitelesen teljesít.

Noha az Ad Vitam nem kerül a francia produkciók legkiemelkedőbb alkotásai közé, mégis könnyedén megadja azt, amit ígér: lendületes, feszültséggel teli esti kikapcsolódást. Az egyszerűsége, hatékonysága és közvetlen stílusa segít elkerülni a teljes kudarcot, sőt, még egy kis szimpátiát is kivív magának.

A narratív töredezettség árnyékában

A történet két részének egymás mellé illesztése kellemetlen narratív töltelék érzetét kelti. Bár önállóan mindkét szegmens megállná a helyét, együtt inkább disszonánsnak hatnak. Olyan, mintha a két forgatókönyvíró külön dolgozott volna, és a részeket csak utólag illesztették volna egymáshoz, anélkül, hogy valódi kohézióra törekedtek volna. Ez különösen szembetűnő a cselekmény MacGuffinjánál – egy kitűzőnél –, amelynek jelentősége rendkívül gyenge alapokra épül. Az alkotók minden lehetséges irányból próbáltak tartalmat adni neki, de az eredmény továbbra is megingathatatlanul középszerű maradt.

Mindezek ellenére az Ad Vitam nem válik teljes kudarccá. Egy bizonytalan alapokon nyugvó alkotás, amelyet a kis csodával határos egyszerűsége és hatékonysága ment meg a feledéstől. Guillaume Canet jelenléte és a film néhány jól sikerült akciójelenete elegendő ahhoz, hogy legalább egy kellemes kanapén töltött estére megnyerjen minket.

 -Herpai Gergely „BadSector”–