FILMKRITIKA – Mark Wahlberg új filmje, a Flight Risk, annyira gyenge, hogy még Mel Gibson is láthatóan elvesztette az érdeklődését a rendezés során. Ez a repülőgépen játszódó thriller nem hogy magaslatokba emelkedne – mint a Cessna az alaszkai hegyek fölött –, hanem inkább a középszerűség mély völgyeiben landol. Sem Wahlberg szándékosan túltolt, orrhangos pszichopata alakítása, sem Gibson látványos akciójelenetei nem képesek megmenteni ezt az ügyetlen produkciót.

Mark Wahlberg a Flight Risk-et az első „rosszfiú-szerepének” nevezi a ’96-os kultikus thriller, a Rettegés óta, amelyben Reese Witherspoon családját terrorizálta, miután egy hullámvasúton túlfűtött jelenetet produkált. Bár papíron ez az állítás igaz lehet, valahogy mégis sántít. Wahlberg egyik legerősebb színészi képessége ugyanis – túl azon, hogy meglepően hitelesen játssza a kedves, kissé esetlen figurákat – az a belső sötétség, amit képtelen teljesen elrejteni a legtöbb karakterében.

Valami számító hidegség sugárzik belőle, ami azt az érzetet kelti, hogy az általa játszott figura korábban biztosan rossz volt, és valószínűleg újra az lesz, még akkor is, ha pillanatnyilag a hős szerepében tetszeleg. Wahlberg természetes antagonista, akit Hollywood valahogy mégis sikeresen eladott pozitív főhősként. A Flight Risk-ben megformált névtelen bérgyilkos karaktere az egész film legjobb eleme – de ez sajnos nem jelent sokat.

„Pilóta vagy pszichopata?”

Wahlberg figurája Daryl Booth néven mutatkozik be – de ez természetesen nem az igazi neve. Egy hidegvérű bérgyilkos, aki charterpilótának adja ki magát, hogy teljesítse veszélyes megbízását: Madelyn Harris amerikai marsall (Michelle Dockery) és foglya, Winston (Topher Grace), egy maffiakönyvelő, Anchorage-ba szállítása az alaszkai hegyvidék fölött. Daryl a szokásos klisés bérgyilkos-kellékeket hordja: hátrafelé fordított baseballsapkát és művi, népies akcentust. De már az első percekben nyilvánvaló, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Mielőtt Winston megtalálná a pilótaengedélyt, amelyen egy idegen arckép szerepel, Madelyn ösztönösen megérzi, hogy valami sántít. Talán a vágás Daryl nyakán, talán az, hogy túl jól ismeri az útvonalat, anélkül hogy bármit is mondtak volna neki.

De a legnagyobb árulkodó jel mégis Wahlberg játéka. Az „orrhangos” előadásmódja annyira dominál, hogy szinte eltereli a figyelmet minden másról. Mielőtt még felhagyna a műakcentusával, és kiderülne, hogy a sapka alatt bizony egy kopasz fej rejtőzik – amit a film valamiért egyértelmű hibaként tálal –, Daryl karakterét már teljesen az orrával vezeti. Ahogy egyre pszichopatábbá válik, Wahlberg dühe és nyers energiája leginkább az orrlyukain keresztül nyilvánul meg. Szinte egy bikára emlékeztet, amely támadás előtt áll, és ez a furcsán eltúlzott megközelítés valahogy mégis működik – ha máshogy nem, hát a groteszk hatás miatt.

Mel Gibson alig bírja tartani a kormányt

A Flight Risk rendezője Mel Gibson, akinek neve hallatán – Wahlbergével együtt – rögtön arra asszociálunk, hogy valami titokban konzervatív, politikai áthallásokkal terhelt produkcióval állunk szemben. A valóságban azonban egy lélektelen iparosmunkáról van szó, amely Jared Rosenberg forgatókönyvéből született. A Flight Risk egy tipikus „fiókban ragadt forgatókönyv-projekt”: egy magas koncepcióval operáló, de végletekig leegyszerűsített történet, amely szinte kizárólag Daryl Cessnájában játszódik a 90 perces repülés alatt.

A forgatókönyv annyira gyenge, hogy nehéz elhinni, bárki is hajlandó volt pénzt fektetni a megvalósításába. Bár a sztori valós időben játszódik, a film képtelen fenntartani a feszültséget a hosszú, eseménytelen szakaszok alatt, amikor Darylt sikerül ártalmatlanítani, és Madelyn próbálja kézben tartani az irányítást – szó szerint és átvitt értelemben is. Topher Grace a tőle megszokott „beszédes stréber” szerepet hozza, aki folyamatosan egyensúlyoz a szarkazmus és a pánik között. Michelle Dockery karaktere, Madelyn pedig egymás után hoz olyan döntéseket, amelyek nemcsak irracionálisak, hanem egyértelműen a cselekmény erőltetett fordulatait hivatottak kiszolgálni.

Ez a repülős akcióthriller maga a turbulencia

A Flight Risk egy buta film, de nem ez a legnagyobb bűne. Az igazi probléma az, hogy nem az a szórakoztatóan ostoba fajta, ahol az alkotók teljes lendülettel vetik bele magukat a történet abszurditásának kibontásába. Ehelyett egy lusta, ötlettelen próbálkozást kapunk, ami még Mel Gibson tehetségét is elpazarolja – aki minden személyes botrányától eltekintve korunk egyik legjobb akciórendezője. Bár a cselekmény a lélegzetelállító hegyvidékek fölött játszódik, a film vizuálisan sosem lesz jobb, mint a nyitójelenetben, amikor Winston egy hófödte, lepusztult motelben rejtőzik, míg Madelyn és csapata rá nem ront.

A történet azonban nem csúcspontig vezet, hanem inkább három ponttal zárul, mint egy rosszul elmondott vicc, ahol a mesélő végül úgy tesz, mintha nem is akart volna nevetést kiváltani. Ez egy teljes káosz, amelyet még Wahlberg dühödt, orrhangos játéka sem tud megmenteni.

-Herpai Gergely „BadSector”-