Mi a helyzet a Halo: Combat Evolved remake-jével? [VIDEO]

Bár a Halo Studios (korábban 343 Industries) még nem erősítette meg, hogy Master Chief első történetéből remake-et tervez, talán nem véletlenül keringenek pletykák azzal kapcsolatban, hogy az Xbox nyitócímeinek egyike újra lesz gondolva…

 

Ha valóban visszanyúl a kezdetekhez a Halo Studios, akkor ez remek „debütálás” lehetne. A stúdió korábban már megerősítette (mi pedig megírtuk), hogy több projektjük is van, és ezekhez már nem a Halo Infinite-ben használt Slipspace Engine-t használják, hanem az Unreal Engine 5-öt. A bejelentés során több Halo: Combat Evolved ikonográfiát használt a stúdió, de eközben nem erősítettek meg semmilyen remake-et.

A lent beágyazott videóban Rebs Gaming azt állítja, hogy a Halo: Combat Evolved remake-jének pre-produkciós (fejlesztést megelőző) munkálatai tavaly januárban, tehát egy éve kezdődhettek el. A remake most már teljeskörű fejlesztés alatt áll a szivárogtató szerint, és ahogy haladnak előre a fejlesztési ciklusban, úgy fognak majd új alkalmazottakat keresni. A Halo Studios azóta többször is „felbérlési hullámot” kezdeményezett, úgyhogy ebben lehet valami.

Rebs Gaming aztán beszélt egy másik projektről is, amelynek Ekur a kódneve. Ezen nem a Halo Studios, hanem a Certain Affinity dolgozik, és már mi is beszámoltunk párszor arról, hogy a csapat is a franchise-hoz köthető játékot fejleszt. Az Ekur a bennfentes szerint 2022 óta áll fejlesztés alatt, és a dedikált, tesztelésre használt szerverek már június óta futnak. Szerinte ez lesz a következő Halo játék, ami megjelenik, nem pedig az első Halo remake-je.

Mire számíthatunk a Halo körül idén? Nem sokra, ezért kissé meglepő is lenne, ha valami meg is jelenne az év során. Esetleg egy bejelentés történhet június környékén (ekkor szokták megtartani az E3-at, de ez már a múlt zenéje… ám a kiadók és fejlesztők mindig erre az időszakra időzítenek). Talán ekkor valamit elárulhat a Microsoft és a Halo Studios (esetleg a Certain Affinity).

De mindez nem hivatalos!

Forrás: GameRant

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu