Egyedi VisionOS-t futtat majd az Apple okosszemüvege?

TECH HÍREK – Bár még évekre van a cupertinói vállalat készüléke, szoftveresen már teszteket kezdett az Apple, hogy ezen a téren is kifinomult produktum jelenjen majd meg.

 

Az Apple Vision Pro sikertelensége talán arra késztethette a céget, hogy az augmentált (kibővített) valóságban (AR; kevert valóságnak is neveznek = mixed reality, MR) nem nagyon sietné el a termékportfóliójának bővítését, de mintha nem állt volna meg semmi sem az AR-szemüveg fejlesztését. Erről már írtuk, hogy megjelenésére még több évet kell várnunk. Sok akadály áll az Apple előtt a termék kivitelezésében, de a vállalat nem adja fel, és szoftveresen igyekszik egy új verziót létrehozni a VisionOS operációs rendszerből.

Mark Gurman, a Bloomberg szerkesztője a Power On hírlevélben azt írja, hogy a kaliforniai Santa Clarában, egy titkos gyárban folytatódik az okosszemüvegen a munka. Itt azon dolgoznak, hogy több technológiát (pl. kijelzőket) kombináljanak össze, amivel az Apple Vision Pro számára megfelelő szellemi folytatást hozhatnak létre. A munkálatok viszont a megszokottnál lassabban haladnak, ugyanis itt kevés alkalmazott van a tavalyi leépítések „jóvoltából”. Ez arra is utal, hogy az Apple nem valami ambíciózus a bemutató miatt, és ezért tartja vissza a munkaerőt. Most még tanulmányokat folytat a cég, hogy milyen funkciók kedveznének a tömeges felhasználás során, és ezért is van szó egy egyedi VisionOS fejlesztéséről.

Gurman nem tesz említést arról, hogy a készülék önálló lesz-e, mert az Apple talán valami mást is tervezett az okosszemüveg megjelenése előttre. Gurman korábban említette, hogy komolyan fontolóra vették egy, az iPhone-hoz kötött okosszemüveg kifejlesztését, hogy így a számítási terhelés a telefonra terelődjön. Jelenleg az AR-szemüvegek számára a legnagyobb kihívást egy olyan chip kifejlesztése jelenti, amely ugyanazt a teljesítményt nyújtja mint egy jelenlegi generációs iPhone, de tizedannyi fogyasztással. Mivel az akkumulátoroknak sem lesz sok hely, nagyon energiahatékony alkatrészeket kell az Apple-nek találnia.

Emiatt nem csoda, hogy két évet még biztosan várni kell a bemutatóra, ugyanis jelenleg 2027-et hallunk…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu