Talán a Moon Studios már a harmadik Ori fejlesztésével foglalkozik, de ki tudja, hogy valójában min töri a fejét az osztrák stúdió.
Thomas Mahler, a Moon Studios alapítója (és a stúdió három játékának rendezője) a Discordon utalt arra, hogy mi készülhet a csapat harmadik játékának megjelenése után. A No Rest for the Wicked készül náluk éppen, és ennek hoztak létre egy Discord-szervert. A játékot, ami akció-RPG műfajú lesz, a Private Division fogja majd kiadni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re. PC-n tavaly április óta korai hozzáférésben már elérhető.
Mahler azt írta a Discordon (persze kissé poénosan) egy Twitteres ígéretére utalva, hogy ha a No Rest for the Wickedből 10 milliót értékesít a Moon Studios, akkor fel fogja fedni az Ori 3 címét. Akár viccnek gondolta, akár nem, ezzel általában nem szoktak a fejlesztők poénkodni. Aztán hozzátette, hogy a legnagyobb probléma a történet lenne a játékkal, ha ez megvalósulna. Szerinte könnyedén át lehetne emelni az Ori and the Will of the Wispsből, a 2020-ban megjelent második részből átvenni az összes mechanikát, és azokat ki lehetne terjeszteni.
Hozzátette, hogy ehhez nagyon jó pályatervezők is szükségesek lennének. Abban sem biztos, hogy tudna-e találniegy másik olyan stúdiót, ami tökéletesen képes lenne folytatni az Ori történetét (tehát nem ők csinálnák házon belül?). Azt jó ötletnek tartaná, ha a Moon Studios és a Team Cherry együttműködne. (Ők a Hollow Knight fejlesztői.) Mahler szerint lehet, hogy készül az Ori 3 valahol, de erről neki nincs tudomása, mert senki sem kereste fel őt ezzel kapcsolatban, és ez furcsa lenne, ha valóban ez lenne a helyzet. A No Rest for the Wicked jelenleg Mahler legfontosabb projektje, de hozzátette, hogy a Microsofttal néhány napja volt egy hívásuk, és ezért türelemre int minket. Szerinte a Moon Studios képes lesz sok dolgot megcsinálni, de most másra koncentrál, hogy azt tökéletesíteni tudja.
Mindez nem hivatalos!
Forrás: Reddit