SOROZATKRITIKA – Jeff Bridges CIA-sagája időnként olyan komikus, hogy néha már fáj nézni. A szereplők zöme láthatóan maga sincs tisztában azzal, mi zajlik körülötte… a nézők pedig még kevésbé. Az egész helyenként kellemetlen, túltolt – és az elkeseredettség szagát árasztja. Mégis, az akciójelenetek elképesztően pörgősek, Jeff Bridges pedig hozza azt a karizmatikus jelenlétet, amiért szeretjük.

Az első évad fináléjában, miután autós üldözések, tűzpárbajok és irreálisan kiélezett ökölharcok sora következett egymás után, az egykori CIA-ügynök, Dan Chase (Jeff Bridges) mindent megtett, hogy rejtve maradjon az amerikai hatóságok elől. Azóta rejtőzködik, miután az 1980-as évek végén visszatért Afganisztánból, de végül a jelenkori Afganisztánban kötünk ki vele. A lánya, Emily (Alia Shawkat), az FBI ügynöke, akinek karrierje egy hajszálon függ attól, hogy sikerül-e titokban tartania valódi kilétét szeretett főnöke, Harold Harper (John Lithgow) elől, fogságba kerül a lázadó vezető, Faraz Hamzad által. És hogy miért? Mert Emily valójában Hamzad lánya, Parwana. Teljesen összezavarodva, a valódi származásáról mit sem sejtve száll ki egy autóból Hamzad birtoka közelében. És ennyi. Cliffhanger a köbön.

Az igazság pillanata – ami talán teljesen sosem jön el?

Van valami pimaszul magabiztos és egyben szánalmas a sorozatok évad végi cliffhangereiben. A készítők azzal számolnak, hogy lesz folytatás – és hogy a nézők hajlandóak lesznek akár éveket várni a nagy leleplezésre –, ugyanakkor a kétségbeesés árnyéka is ott lebeg: mintha az egyetlen eszközük a nézők megtartására az lenne, hogy ígéretekkel kecsegtetnek. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy vajon mit akar Hamzad Emilyvel, és hogyan reagál Emily, amikor megtudja az igazságot az apjáról.

Sajnos A nagy öreg nemcsak a cliffhangerek szintjén hordozza magában ezt a kétségbeesett magabiztosságot. Az ügyetlen, didaktikus forgatókönyv, amely tele van körülményes, magyarázó dialógusokkal, és a teljesen valószínűtlen cselekményfordulatok egyértelművé teszik, hogy a sorozat kizárólag az információk szándékos visszatartására épít.

Csakhogy ahelyett, hogy ez a rejtélyesség fenntartaná az érdeklődést, A nagy öreg inkább a zavarba ejtő káosz érzetét kelti. Az alapsztori túlbonyolítottsága sem segít a helyzeten. Az elejétől fogva próbáljuk kibogozni a több mint három évtizedes szakmai kapcsolati hálót, valamint a titkos külpolitikai játszmákat, amelyek az Egyesült Államok, Oroszország, a tálibok és egy lítium bánya körüli geopolitikai helyzetre épülnek. Még azok a szereplők sem tudják pontosan, mi történik, akik ott voltak a sztori legtöbb fordulatánál. „Mit hagyunk ki itt?!” – teszi fel a kérdést Harper a második évad közepén – ezzel gyakorlatilag a teljes sorozat szereplőgárdájának érzéseit megfogalmazva, jelenetről jelenetre.

Egy öregember, két kutya és sok fájó emlékek

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy A nagy öreg eleinte valóban lebilincselő volt. Chase – egy mogorva, magányos öreg róka, két hol halálosan félelmetes, hol szívet melengetően aranyos rottweiler társaságában, és annak ellenére, hogy járásán látszik az évek súlya, egészen elképesztő harci képességekkel – küzd néhai felesége mentális leépülésének emlékeivel. Mindeközben retteg attól, hogy ő maga is a paranoia áldozatává válik. Csakhogy ez nem képzelgés: valaki tényleg vadászik rá.

Ekkor kezd a történet idegesítően homályossá válni. Hamarosan kiderül, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek Chase nyomában loholnak Hamzad utasítására, de ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy miért. És mi, nézők, ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint a sorozat legtöbb szereplője: miért olyan fontos az Egyesült Államoknak egy hadúr követeléseinek engedelmeskedni?

Harper – aki még mindig próbálja feldolgozni fia és menye nemrégiben bekövetkezett, rejtélyes halálát – megbízást kap Chase felkutatására. A feladat oka a kettejük múltja: Harper valaha segítette Chase-t, amikor az illegálisan támogatta Hamzadot a szovjet–afgán háború idején. Hogy ki tud erről, az továbbra is homályos. Emily – akit Harper Angela Adamsként ismer – szintén részt vesz az ügyben, titokban információkat juttatva el apjához, hogy segítse őt a menekülésben.

Cliffhanger a semmibe – megéri az időt?

A cselekmény zavarossága és az információk bosszantó csepegtetése mellett – például, amikor egy rokon megkérdezi Emilyt, van-e gyermeke, mire a válasz: „Nem… nem igazán” – a legnagyobb probléma A nagy öreggel a tét teljes hiánya. Az első évadban még egyértelmű volt, hogy Chase-nek kell drukkolni, miközben Harper gyászával is együttérezhettünk. Most azonban mindenki végzetesen hibás karakterré vált – még Emily is –, és a halottak száma olyan magas, hogy a szereplők túléléséért való aggódás szinte értelmét veszti.

A nagy öreg tele van rejtélyes szövetségekkel és rég eltemetett titkokkal, de a legnagyobb rejtély talán az, hogy miért kellene bárkit is érdekelnie mindez. Az pedig, hogy a sorozatot elkaszálták, még inkább kérdésessé teszi, hogy érdemes-e időt szánni rá. A második évad is cliffhangerrel zárul, így jól gondolja meg mindenki, mielőtt belevág.

-Herpai Gergely „BadSector”-