Két stúdiónak is befellegzett: folytatódik a játékipar leépítési hulláma!

Az egyik csapat tavaly májusban már eküldött több mint száz főt, egy másik pedig teljes egészében be lett zárva, és itt ezze 185-en vesztették el munkájukat.

 

A Dauntless (élő szolgáltatásos, live service játék) és a Fae Farm fejlesztői, a Phoenix Labs bejelentette, hogy a stúdió legnagyobb részét elbocsátotta. Nem közölt pontos számot, de a maradék dolgozóknak az a feladata, hogy a Dauntlessre és a Fae Farmra vonatkozó hatások esetében valamilyen kiutat találjanak, de eléggé úgy hangzik ez, hogy a Phoenix Labsnek game over van…

A mai egy újabb nehéz nap a Phoenix Labsnél. Meghoztuk azt a nehéz döntést, hogy a stúdió nagy részétől megválunk a működésünkben bekövetkező sajnálatos, de szükséges változások részeként. Elismerjük és nagyra értékeljük minden érintett személy hozzájárulását. Tehetségük, elkötelezettségük és kreativitásuk kitörölhetetlen nyomot hagyott cégünkön és játékainkon. Az elkövetkező hetekben további részleteket fogunk megosztani arról, hogy ez mit jelent a Dauntless és a Fae Farm számára. Egyelőre arra összpontosítunk, hogy támogassuk az érintetteket ebben az átmenetben. A szakmabeli kollégáinkat arra biztatjuk, hogy keressék fel ezeket a kivételes egyéniségeket – ők a szakma legjobbjai közé tartoznak,” írta a Phoenix Labs közleménye.

A Ubisoft bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban található Leamington-i stúdióját bezárja. 185-en bukják el így állásukat, és közülük százan dolgoznak az országban. A Düsseldorfban, Stockholmban és Newcastle-ben található stúdiók esetében is lesznek elbocsátások. „A projektek rangsorolására és a költségek csökkentésére irányuló folyamatos erőfeszítéseink részeként, amelyek biztosítják a Ubisoft hosszú távú stabilitását, célzott átszervezéseket jelentettünk be a düsseldorfi Ubisoftnál, a Ubisoft Stockholmnál és a Ubisoft Reflectionsnél, valamint a Ubisoft Leamington telephelyének végleges bezárását is bejelentjük. Mély hálával tartozunk a munkatársaknak a munkájukért, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy támogassuk őket ebben az átmenetben,” mondta a Ubisoft szóvivője az Eurogamernek adott nyilatkozatában.

Az Assassin’s Creed Shadows kétszeri halasztása, az XDefiant leállítása, a Star Wars Outlaws kudarca mind betett a Ubisoftnak. 2022 óta a francia vállalat közel 2000 főt bocsátott el (2022: 20279, 2024 szeptemberének vége: 18666 dolgozó, és ebben nincs benne a mostani 185 elküldött alkalmazott)…

Forrás: Gematsu, LinkedIn, WCCFTech, Eurogamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu