Elkaszálták az Age of Empires 3: Definitive Edition beígért DLC-jét

„A tartalom bejelentése megelőzte a fejlesztést, és most úgy érezzük, hogy elhamarkodott döntés volt.” A DLC eredetileg 2024 végén jelent volna meg, de októberben határozatlan időre elhalasztották – most pedig végleg törölték a projektet.

 

2024 februárjában a World’s Edge egy új DLC-t jelentett be az Age of Empires 3: Definitive Edition-höz, amelyet az év végére ígértek. Októberben azonban a stúdió határozatlan időre elhalasztotta a megjelenést, és most hivatalosan is bejelentették, hogy „alapos mérlegelést követően” a kiegészítőt végleg törölték.

„Elnézést kérünk, hogy a bejelentés óta nem szolgáltunk további információkkal,” írta a stúdió a Steam-en. „A tavalyi [New Year, New Age] esemény előkészítése során szerettük volna biztosítani, hogy az Age 3: DE játékosai is részesei legyenek az ünneplésnek, hiszen tudjuk, mennyire szenvedélyesen rajongtok a játékért. Azonban az, hogy siettünk a bejelentéssel, azt eredményezte, hogy egy olyan tartalmat jelentettünk be, amely még nem is létezett. Most úgy látjuk, hogy ez elhamarkodott döntés volt.”

„Tudjuk, hogy ez sokatok számára csalódást jelent, és rengetegen vártátok az új tartalmat. Az év végén sikerült kiadnunk egy frissítést a játékhoz, de megértjük, hogy ez nem az a méret és tartalom volt, amire számítottatok.”

 

A DLC tartalma rejtély maradt

 

A fejlesztők soha nem árulták el, hogy pontosan mit tartalmazott volna a törölt DLC, de a bejelentés idején Earnest Yuen produkciós igazgató elmondta, hogy két új civilizációt terveztek hozzáadni, amelyeket a közösség már régóta kért. Bár nem mondhatta ki a nevüket, egy apró utalást azért elejtett a tartalmukra.

A Knights of the Mediterranean, az Age of Empires 3: Definitive Edition utolsó bővítése 2022 májusában jelent meg. A most elkaszált DLC-vel úgy tűnik, hogy a játék a karbantartási fázisba lép: a World’s Edge nem jelentette ki egyértelműen, hogy soha nem lesz több DLC, de közölték, hogy „folytatjuk a szerverek fenntartását, a civilizációk ingyenes próbaverziójának frissítését és az ügyfélszolgálati támogatást minden játék közben felmerülő probléma esetén.” Tekintve, hogy az Age of Empires 3: Definitive Edition immár öt éve jelent meg, elég valószínű, hogy a fejlesztők most végleg lezárják a játék aktív támogatását.

Forrás: PC Gamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu