Forza Horizon 5: PlayStationre kanyarodik egy újabb Xbox-franchise!

A Microsoft folytatja a játékainak multiplatformmá váltását, és ebbe most a Turn 10 Studios IP-je is csatlakozik (bár a Horizon alsorozatot a Playground Games fejleszti).

 

A Forza Horizon 5 PlayStation 5 portot kap. A játék nem valami friss, ugyanis 2021. november 9-én jeent meg Xbox Series-re, PC-re (Steam, Microsoft Store), illetve Xbox One-ra. Szóval három év már eltelt, mire jött a redmondiaktól a bejelentés, hogy tavassza érkezik a Sony konzoljára a port, amit nem a Turn 10 Studios és nem a Playground Games fejleszt, hanem a Panic Button (ami korábban a DOOM és DOOM Eternal Nintendo Switch konverziójáva már bizonyított). A tavasszal megjelenő port a korábban már kiadott autópakkok, a Hot Wheels és a Rally Adventure kiegészítőket is átviszi a Sony konzoljára, de ezek külön lesznek megvásárolhatóak. Nem marad ki a cross-play sem, így az Xboxosokkal és PC-sekkel közösen versenyezhetünk.

Fedezzük fel Mexikó vibráló és folyamatosan fejlődő, nyitott világú tájait határtalan, szórakoztató vezetési akciókkal a világ legjobb autóinak százaival. Vezessünk lélegzetelállító expedíciókat a lenyűgöző kontrasztokkal és szépséggel teli világban. Fedezzünk fel élő sivatagokat, buja dzsungeleket, történelmi városokat, rejtett romokat, érintetlen tengerpartokat, hatalmas kanyonokat és egy hófödte vulkánt. Merüljünk el egy mélyreható kampányban, amelynek több száz kihívása jutalmazza a szeretett tevékenységek végzését. Ismerjünk meg új karaktereket, és válasszuk meg a Horizon Story küldetések kimenetelét.

Vegyünk részt olyan félelmetes időjárási eseményekben mint a tornyosuló porviharok és intenzív trópusi viharok, miközben Mexikó egyedülálló, dinamikus évszakai minden héten megváltoztatják a világot. Térjünk vissza folyamatosan az új eseményekért, kihívásokért, gyűjthető tárgyakért és jutalmakért, valamint új területek felfedezéséért. Nincs két egyforma évszak. Álljunk össze más játékosokkal, és lépjünk be a Horizon Arcade játékterembe, ahol folyamatos, szórakoztató, túlzó kihívások sorozata vár ránk menük, töltőképernyők és lobbik nélkül. Találkozzunk új barátokkal a Horizon Open és Tours játékokban, és osszuk meg alkotásainkat az új közösségi ajándékmegosztással. Teremtsük meg a szórakozás saját kifejezésmódjait az erőteljes új EventLab játékmód eszköztárával, beleértve az egyéni versenyeket, kihívásokat, mutatványokat és teljesen új játékmódokat. Testre szabhatjuk autóinkat minden eddiginél többféleképpen, új karosszéria-készletekkel, kerekekkel, festési lehetőségekkel és még sok mással. Használjuk az új Gift Drops funkciót, hogy megosszuk egyéni alkotásainkat a közösséggel.

Tehát tavasszal az Indiana Jones and the Great Circle mellett egy újabb Xbox-exkluzív jut e PlayStation 5-re.

Forárs: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu