NINTENDO HÍREK – A nagy N következő generációs kontrollere olyan újítással rendelkezhet, amivel több játékot is könnyebben lehet majd kezelni.
Voltak már pletykák arról, hogy a japán cég új hybrid konzolja, a Switch 2 Joy-Con kontrollere egérként is alkalmazható lesz. Ebben azért van ráció, mert ha egy stratégiai játék kapna valamilyen portot, akkor mégis könnyebb lenne a kurzort ide-oda mozgatni, ha egy egérként működne a kezünkben a kontroller. (Régebben is volt példa, hogy egeret csatlakoztathattunk egy konzolhoz: a PS1, de még a SNES is rendelkezett ilyen kiegészítővel.)
A Nintendo terveire egy szabadalom utalt. Ezt február hatodikán publikálták csak, és a Joy-Con és a Pro kontrollerek sémáját láthatjuk rajta. A Pro kontroller egy kicsit más az eddigiekhez képest, ugyanis két részre lett vágva (azaz egyik kezünkben az egyik, a másikban pedig a másik fele), és mind a kettőnek az oldalában van egy optikai szenzor. Ez megint az egérként való használathoz van ott: letesszük a kontrollert az egérpadra (vagy az asztalra), és úgy működik a kontroller mint egy optikai egér.
Ha az egyik kezünkben egy Joy-Con, egy másikban pedig ez az „egér” van, akkor ez egy belső nézetes lövöldözős játékhoz (FPS-hez) is remekül alkalmazható lenne. Akár két egér is lehetne, ami sok műfajban lehetne érdekesen használható. Amúgy az egeres funkcionalitásra nemrég már Dennis Shirk, a Sid Meier’s Civilization VII felelős producere is utalt: szerinte a nagy N valami remekművet csinál a kontrollerrel, és király lenne, ha PC-s egérként is bevethető lenne. Épp a Civ VII esetében lenne sokkal hasznosabb az egérként való használat, mert így a fejlesztőknek lehetősége lenne egy konzolos játékba (portba) PC-s irányítási sémát tenni.
A Nintendo Switch 2-ről a nagy N április másodikán fog többet elmondani, ugyanis ekkor lesz egy Nintendo Direct, amiben az új konzol kapja a főszerepet. Remélhetőleg itt is kitérnek „az egerészetre”.
Forrás: VGC