Az Alien: Isolation után nem biztos, hogy az a legjobb játék, ami az Alien nevet valamilyen formában a címében hordozza, hanem ennél mélyebbre kell ásnunk.
A válasz a Duskersben keresendő. Ebben a 2016-ban megjelent indie játékban egy parancssori interfészen keresztül távolról irányított drónok segítségével roncsolt űrhajók felkutatása a feladatunk. Remekül megragadja Ridley Scott filmjeinek sci-fi veszedelmét. A játék fejlesztői, a Misfits Attic azóta nem adott ki másik játékot, de a lent beágyazott videóban Tim Keenan, a stúdió alapítója felfedte, hogy mi az, amin azóta a csapat dolgozott.
Három új játék koncepcióján dolgozott a Misfits Attic, és most már játszható formátumról is beszélhetnek. Szereti a Duskerset, és ennek lényegében folytatása lesz a Humanity 2.0. A prototípus ugyanazt a drótvázas vizuális stílust használja mint a Duskers, és ugyanaz a játékmenet-hurok is: drónokból álló osztagokat küldünk lepukkant űrhajókra, hogy kifosszák a javakat… lehetőleg anélkül, hogy a bennük rejlő dolgokat (lényeket) nem zavarjuk meg.
Keenan szerint a Humanity 2.0 azt is lehetővé teszi, hogy ezeket a hajókat feldaraboljuk, és új űrhajókat építsünk belőlük, majd ezeket az új hajókat saját drónokkal töltsük fel, akik képesek lesznek megvédeni őket a fedélzetükre lépni próbáló kalózoktól. A Duskerekkel ellentétben a drónok nem lesznek puszta automaták, amelyek teljesítik a parancsainkat. Csakhogy ha fejlesztjük őket, akkor glitchesek lehetnek, így szórakoztató személyiségbeli furcsaságokat kapnak. Például nem szeretnének majd szűk folyosókon végigmenni, mert klausztrofóbiásak lesznek.
Érdemes szót ejteni a Misfits Attic két másik projektjéről is. Az egyik a Scheme, egy fantasy politikai stratégiai játék. Ebben a cél az, hogy lejjebb lehessen vinni a kamerát a 4X műfajban, miközben a terjedelemmel sem szalad el a ló. Még csak csapatokat sem kell mozgatni benne, hanem meg kell győzni a nagyobb befolyású embereket, hogy háborút kezdjenek egymással, mi meg eladjuk mindkettőnek a fegyvereket. A másik a Magic Wizard Chess. Keenan szerint ez egy taktikai roguelike HP csíkok nélkül, illetve egy sakkal nyakon öntött Balatro…
Az indie projektek mindig képesek alaposan túlszárnyalni az AAA koncepciókat, nem?
Forrás: PCGamer