Hiába van még korai hozzáférésű állapotban a Phasmophobia, ennek ellenére is több mint 2 millió értékesítésnél tart konzolon is.
Ez azért is kiváló eredmény, mert három és fél hónap (104 nap) alatt érte ezt el PlayStation 5-ön, Xbox Series-en, illetve PlayStation VR2-n, úgyhogy a Phasmophobia kifejezetten sikeresnek nevezhető. A Kinetic Games közölte, hogy miképp fog bővülni 2025 során a játék. Az első nagy frissítés mellett megtudtuk, hogy két pályát alaposan át fognak tervezni, és valamelyest megismerhettük a 2025-ös tartalmi menetrendet is.
Az első nagyobb frissítés (Chronicle) változtatásokat hoz a naplóban, és átdolgozza azt a módot, ahogyan a szellemvadászok bizonyítékokat gyűjthetnek. A fotós fület egy média fül váltja fel, amely három új szekciót (fotók, videók, hangfelvételek) tartalmaz, és minden fényképes, hang- vagy képi bizonyítékot a megfelelő oldalakon naplóznak. A játék médiaminőségi rendszere is módosul. A játékosok első „fogása” bármely médiatípusból „egyedi” megjelölést kap. Ezekért rengeteg pénz és XP jár majd a szerződés végén, míg az „ismétlésekért” sokkal kevesebbet kapnak. A Chronicle elhozza a hangrögzítőt is, egy vadonatúj felszerelést, amelyet egyedi paranormális hangok rögzítésére terveztek. Az ehhez elég bátor játékosok a frissített naplóban visszahallgathatják majd a felvételeiket, így olyan hasznos nyomokat fedezhetnek fel, amelyeket korábban elnyomtak a rémült sikolyok.
Idén két pálya átdolgozására számíthatunk. A Bleasdale Farmhouse teljes felújítást kap vizuális fejlesztésekkel és az elrendezés teljes újratervezésével, beleértve a szellemek új kísértési helyszíneit. A játékosok felfedezhetnek majd egy kertet a fő nappalin kívül, amely szellemszobákkal, valamint megújult felfedezésre váró területekkel lesz kiegészítve. A Grafton Farmhouse szintén frissítést kap még ebben az évben. Ezen túl még több dolog várható. 2025-ben érkezik a játékos karakterek felújítása, egy új kisebb pálya, valamint a húsvéti, a halloweeni és az ünnepi szezonra vonatkozó frissítések. A 2026-os tervek is már készülnek, a házak térképének átdolgozásával, még több új páyával és a Horror 2.0-val.
„Több mint izgatottak vagyunk az idén a Phasmophobiahoz érkező új frissítések és átdolgozások miatt. Az eddigi korai hozzáférési időszakunk fantasztikus lehetőséget adott arra, hogy meghallgassuk a játékosainkat, és a mostani nagy változások közvetlenül a visszajelzéseket tükrözik. Nagyon büszkék vagyunk arra az irányra, amerre a Phasmophobia halad, nem kis részben a csodálatos közösségünknek köszönhetően, és alig várjuk, hogy lássuk, mit gondolnak a 2025-re tervezett meglepetésekről,” írta Daniel Knight, a Kinetic Games igazgatója és a Phasmophobia vezető fejlesztője a sajtóközleményben.
A Phasmophobia természetesen PC-n is elérhető a PlayStation 5, Xbox Series, PlayStation VR2 hármas mellett.
Forrás: Gematsu