A Diablo egyik alkotója szerint a gyors szintlépés a modern akció-RPG-ben ront az élményen!

David Brevik szerint nagyban ront a játék élményén, ha napjaink akció-RPG-iben nagyon gyorsan fejlődik a karakterünk.

 

Brevik nem újonc a szakmában. A Diablo első részének ő volt a senior tervezője és vezető programozója, majd a Diablo 2 esetében projekt- és tervezési vezető volt, úgyhogy a Blizzard IP-jének sikereiben meghatározó szerepettöltött be. A Diablo 3 esetében az egyik gyakori kritika az volt, hogy 3-4 óra alatt el lehetett érni a 70-es szintet attól függően, hogy miképp játszottuk a játékot. Ez az eddigiekhez képest jóval gyorsabb volt, és ez Breviknek sem tetszett (de ő már nem dolgozott ezen a játékon).

A Videogamernek adott interjúban olvashatjuk, Brevik szerint a Diablo 2 tempója remek, mert tovább tart a szintlépés, és úgy gondolja, hogy kielégítőbb, ha tovább tart eljutni a csúcsra, miközben a modern akció-RPG-k arra koncentrálnak, hogy a szintlépés nem tartson sokáig. Szerinte ha megrövidítjük ezt az utazást, és kb. röhejessé tesszük azt, akkor ez ront a játékélményen. Szerinte egy akció-RPG-nek a szórakoztató eleme nem a végére való eljutás, hanem az odáig tartó utazás.

Brevik arra is kitért, hogy az első két Diablóban valóban voltak olyan pillanatok, amikor a Blizzard játéka sok ellenfélt küldött a játékos nyakába, de a modern akció-RPG-k esetében már-már hordák törnek a játékosok életére, hogy aztán tömegesen legyőzzék azokat. Szerinte ez nem olyan személyes és valószerű mint ami a Diablo 2 kínál, és úgy véli, hogy ennek tempója volt az egyik indok, amiért ekkora élettartama lett a Blizzard játékának. Szerinte nem csábító, hanem inkább buta az, hogy azonnal meg tud ölni egy képernyőnyi dolgot, hogy lekaszáljon mindenkit, vagy hogy körbesétál a pályán és lehentel mindent. Ez számára nem valami menő élmény.

A Diablo körül még azt lehet megemlíteni, hogy a pletykák szerint a Diablo IV-ből készül egy Nintendo Switch 2 port. Mivel a Microsoft szeretné támogatni a Nintendo új konzolját, ez még logikusnak is hangzik.

Forrás: VGC, Videogamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu