SOROZATKRITIKA – A SkyShowtime legújabb sorozata, Az ügynökség (The Agency) nem a megszokott akciódús kémfilmek sorát gyarapítja. Ehelyett a széria a feszült párbeszédekre, kiváló színészi alakításokra és precíz rendezésre helyezi a hangsúlyt, emlékeztetve a nézőket John le Carré műveinek intellektuális mélységére. A történet középpontjában a Michael Fassbender által alakított Martian áll, aki hat évnyi addisz-abebai bevetés után tér vissza Londonba, ahol múltbéli szerelme, Sami (Jodie Turner-Smith) újra felbukkanása bonyolítja életét. A sorozat erőssége a kiváló szereplőgárda és a rendező, Joe Wright munkája, aki mesterien vezeti a cselekményt és a karaktereket.

A SkyShowtime Az ügynökség című sorozata nem a Mission: Impossible vagy a James Bond-filmek akciódús világát idézi, hanem inkább a feszült párbeszédekre, kiváló színészi alakításokra és precíz rendezésre helyezi a hangsúlyt. A sajtónak bemutatott két epizód alapján a sorozat folyamatosan lebilincselő, emlékeztetve John le Carré műveinek intellektuális mélységére. Érdekes megfigyelni, hogy ez a megközelítés milyen tehetségeket vonzott a produkcióba. Ha ez egy díjszezonban bemutatott film lenne, a szereplőgárda és a készítők alapján biztosan az Oscar-esélyesek között emlegetnék. Érthetetlen, hogy a jelenlegi médiapiaci helyzetben miért egy kevésbé ismert streaming szolgáltatón debütál a sorozat.

Ez is egy „Francia kapcsolat”…

Az ügynökség alapjául a francia A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) című sorozat szolgál, amely állítólag valódi titkosügynökökkel folytatott beszélgetések alapján készült. A történet olyan mélyen beépült ügynökökről szól, hogy még a főszereplő valódi nevét sem ismerjük meg. A Michael Fassbender által alakított CIA-ügynök, fedőnevén Martian, váratlanul visszahívást kap addisz-abebai küldetéséről, ahol hat évet töltött, és szerelembe esett egy Sami nevű nővel (Jodie Turner-Smith).

Visszatérése után egy úgynevezett „légzsilipen” keresztül próbál visszailleszkedni a normális életbe, de amikor újra a hétköznapokban találja magát, furcsa dolgok történnek körülötte. Például a lakása tele van lehallgató készülékekkel. Miért hívták vissza ilyen hirtelen? És vajon ez összefüggésben van egy másik ügynök, Coyote elfogásával?

Az alkoholista kém

Kiderül, hogy Coyote veszélyes titkot rejtegetett: ő egy felépülőben lévő alkoholista. Bár ez nemes küzdelem, egy kém számára potenciális gyengeséget jelent, ha az ellenség rájön, és alkohol fogyasztására kényszeríti. Minél tovább van távol Coyote, annál inkább aggódik a CIA, hogy esetleg egy üveg vodka hatására kifecsegte más beépített ügynökök adatait. Ez azt jelenti, hogy Martian egy igazán kaotikus ügynökségbe tér vissza, ami háttérbe szorítja az ő gyanús helyzetét. Vagy mégsem? Lehet, hogy a két ügy összefügg? Miért olyan titokzatos az etiópiai tartózkodásával kapcsolatban, még a kapcsolattartójával, Naomival (Katherine Waterston) szemben is? És vajon Sami is titkokat rejteget? Amikor váratlanul megjelenik Londonban, úgy tűnik, ez a helyzet.

Ezeknek a fordulatoknak a kibogozásában az év egyik legjobb szereplőgárdája segít. Fassbender kiválóan alakítja a karaktert – először kissé számítónak tűnik, hasonlóan a tavalyi A gyilkos című filmben nyújtott remek alakításához, de hamarosan egy másfajta antiszociális figurát formál meg. Turner-Smith rejtélyesen csodálatos. Az irodában a mindig nagyszerű Jeffrey Wright csap össze főnökével, akit a tökéletesen mogorva Richard Gere alakít, mielőtt a kiváló Harriet Sansom Harris jelenik meg, mint orvos, akit azért küldtek, hogy feltárja ezeknek a megtévesztés mestereinek felszínét. A legmeggyőzőbb azonban az egyre inkább magával ragadó John Magaro, mint egy másik kapcsolattartó, aki próbálja összekötni a szálakat. A veterán kém és tapasztalt kollégái mellett Az ügynökség egy új ügynök, Danny (Saura Lightfoot-Leon) első küldetését is nyomon követi.

Kémjátszmák mesterfokon

Ez a kivételes szereplőgárda – komolyan, nincs gyenge láncszem – az alulértékelt Joe Wright rendezésében dolgozik, aki olyan filmeket jegyez, mint a Büszkeség és balítélet, az Vágy és vezeklés és mások. Wright tudja, hogyan kell megtervezni és kivitelezni egy ilyen sorozatot, anélkül hogy leereszkedne a közönséghez, feltételezve, hogy elég okosak vagyunk ahhoz, hogy lépést tartsunk olyan karakterekkel, akik nem mindig magyarázzák el, mit miért tesznek. Manapság, amikor sok műsor állandó expozíciós dömpingnek tűnik, üdítő látni egy sorozatot, amely arra épít, hogy a néző maga rakja össze a puzzle darabjait. Az ügynökség nem az egyszerű válaszokat adó produkciók közé tartozik, hanem egy intelligens, összetett történetet mesél el, ahol minden apró részletnek jelentősége van.

Vannak, akik túl ismerősnek találhatják a sorozatot. Elvégre a kémtörténetek világában nem újdonság, hogy az ügynökök magánéleti kapcsolatai veszélybe sodorják őket. Mégis, ritkán látni olyan sorozatot, amely ennyire jól egyensúlyozza a kémkedés komplexitását és az azt működtető emberek személyes drámáit. Ha John le Carré még élne, valószínűleg ezt a sorozatot nézné.

-Herpai Gergely „BadSector”-