TESZT – A Trails sorozat játékai mindig is egy kaptafára készültek. Az alapstruktúra minden részben ugyanaz, a fejezetek száma változatlan, és a játékok gyakran trilógiákban vagy duológiákban érkeznek, ahol a helyszín alig-alig változik egyik epizódról a másikra. Mielőtt belevágnál a szériába, érdemes ezt észben tartani – ezek a játékok elsősorban a hosszú, részletes párbeszédekre és a folytatásos történetvezetésre koncentrálnak, nem pedig a realisztikus grafikára, vagy a teljesen új mechanikákra, rendszerekre és világokra szánt költségvetésre.

Ha eddig nem tudtad ezt, akkor valószínűleg még soha nem játszottál Trails játékkal. Akkor kezdjük az elején: ne a Trails Through Daybreak II-vel kezdj! Ez ugyanis a Daybreak I közvetlen folytatása, ami tavaly jelent meg. Bár a játék ad némi összefoglalót az előző eseményekről, mégis a történet közepébe csöppennél. Az első Daybreak viszont kiváló belépési pont volt az újoncok számára.

A következő állításom pedig senkinek sem lesz meglepetés, aki még mindig itt van: a Trails Through Daybreak II jelentős részben ugyanazokat a helyszíneket, grafikákat, animációkat és rendszereket használja, mint az előző epizód. Gyakorlatilag ugyanazt a játékot kapod, néhány hónappal később játszódó új történettel. Persze van néhány újítás és friss elem, amiről később beszélünk, de lényegében az a kérdés, hogy ha tetszett az első rész, akkor ez is fog. Ugyanakkor egy tökéletesen működő játékot tönkre lehetett volna vágni egy gyenge történettel – szerencsére erről szó sincs. A Trails Through Daybreak II minden szempontból felülmúlja elődjét: nagyobb a tét, izgalmasabb a történet, és végig képes fenntartani a feszültséget.

Az elveszett frigyláda fosztogatói

A Trails Through Daybreak II néhány hónappal az első rész eseményei után kezdődik. Van Arkride magányosan viszi tovább a bizniszt az Arkride Solutionsnél – a „szürke zónában” mozgó nyomozói, vagy ahogy a helyiek nevezik, Spriggan munkákat vállalva. Ő az, aki azokat az ügyeket oldja meg, amelyek túl kényesek a Bracers Céh vagy a rendőrség számára. Az első játékból ismert, színes csapat minden tagja szétszéledt, bár mind megígérte, hogy visszatér. Azóta viszont síri csend honol Calvard fővárosában.

Legalábbis mostanáig. Egy újabb Grendel bukkan fel – egy férfi, aki képes egy furcsa, bestiális formát ölteni, kísértetiesen hasonló módon, mint Van saját misztikus ereje. Ahogy a városban egyre több gyilkosság és pusztítás történik, természetesen Van válik az első számú gyanúsítottá. Szerencsére nem egyedül kell tisztára mosnia a nevét: Agnes és Elaine csatlakozik hozzá, hogy együtt eredjenek a rém nyomába. Hogy mi történik ezután, az már mélyen spoileres terület – és még így is csak a prológus végén járunk! Új képességek, időutazás, egy rakás új és izgalmas gonosztevő, a végső Genesis, és az Almata bűnszervezet maradványai utáni hajsza mind-mind a történet része.

A Trails Through Daybreak II egyértelműen az előző játék folytatása, de vannak benne meglepetések is. A párbeszédek továbbra is maratoni hosszúságúak, és néha túl sok felesleges jelenettel fárasztanak, például teljesen random filmforgatási szituációkkal, de a játék valahogy mégis képes már az első órákban újra magával ragadni. Nem csak az utolsó Genesis felkutatásáról szól minden: egy rejtélyes időutazási képesség is felbukkan, a történet kétfelé ágazik, a Grendel egy saját, gonosz vörös verziót kap Mare AI-ból, és rengeteg olyan titok kerül elő, amire muszáj választ találni. Mindez frissességet és lendületet ad a folytatásnak.

Időtlen nappal

Azok a játékosok, akik már kipörgették a Trails into Reverie-t, két visszatérő karakterrel is találkozhatnak, akik abból a játékból csatlakoznak a sztorihoz. Én még nem játszottam vele, de Van ismeri őket, és néhány jelenet után igazából már nem számít, hogy az első Daybreak-kel vagy ezzel a résszel kezdted-e. A régi motorosok persze imádni fogják, hogy újra összeállhatnak velük. Ez a két figura afféle „helyettes Spriggan” szerepet tölt be, és már az első fejezettől kezdve saját, elágazó „B” sztoriszálaikat kell teljesíteni.

Ahogy az várható volt, a történet Edithben, Calvard fővárosában indul – végül is itt van Van irodája. A helyszínek túlnyomó része ismerős az előző részből, de miért is változna egy nagyváros néhány hónap alatt gyökeresen? Sóhajtottam, mert azt hittem, ez az egész túl ismerősnek fog hatni. Aztán alig telt el egy óra, és máris új városrészeket fedeztem fel, új központokat, üzleteket és különféle eseményhelyszíneket, például a Grand Circuitot, ahol autóversenyek zajlanak. Kellemes meglepetés volt, hogy több energiát fektettek a város bővítésébe, mint amire számítottam.

Amint véget ér a prológus és kezdetét veszi az első fejezet, Van egy teljesen új városba utazik. Szóval ha attól tartottál, hogy ez az egész csak egy újrahasznosított pályákból álló második felvonás lesz, akkor nyugodj meg. Ez egy folytatás, tehát természetesen akadnak átfedések. De ha már az első részben is imádtad ezeket a karaktereket, akkor nem fogsz csalódni – mindenki hozza a megszokott formáját. A sztori, a dialógusok és az interakciók ugyanúgy működnek, mint korábban, viszont a világ, a helyszínek és sok más elem – a Trails sorozat alappilléreit leszámítva – megújult, friss lendületet kapott.

Hajnali vándor

Ideje rátérni az új rendszerekre! Az AI társad, Mare, ebben a részben több szerepet kap, és saját kis minijátékai is vannak. Az egyik egyfajta virtuális hackelős labirintus bizonyos kincsesládákhoz – nem egy világmegváltó újítás, de egy kellemes kis plusz. A másik viszont egy sokkal nagyobb dobás.

A Trails Through Daybreak II bevezeti a Marchen Gartent, egy kibővített virtuális valóságú harci szimulátort, amelyet az előző részből emeltek át – viszont most egy teljes torony-dungeon formájában lehet bejárni. A Garten egyértelműen a Persona 5 Mementos rendszerének rokona: egy opcionális, végtelennek tűnő barlangrendszer, ahol kedvedre farmolhatod a szinteket. Az ilyesmit mindig is értékeltem a JRPG-kben, még ha nem is célom 100%-ra kipörgetni a játékot – ha egy főellenfélnél elakadok, mindig jó érzés, hogy van hova visszamenni tapasztalati pontokért, majd felkészülten visszatérni és odapörkölni neki.

A Garten ráadásul tovább bővíti a Xiphas rendszert, vagyis a telefonod funkcióit. Mostantól bármerre jársz – akár a való világban, akár a virtuális térben – kis adatcsomagokat gyűjthetsz, amelyeket Mare végtelen lelkesedéssel alakít át különféle tárgyakká a Garten menüjében. Ez egy meglepően hatékony loot-rendszer, ami remekül ellensúlyozza azt az állandó pénzhiányt, amit a játék jelentős részében éreztem.

Csak egy átlagos nap Van Arkride számára

Ahogy az lenni szokott, ha valamit hozzáadnak, máshonnan elvesznek. A Daybreak II-ben ez az S-Breakeket érinti: már nem lehet őket korlátlanul spammelni. Az első részben, ha maximálisan feltöltötted a shardokat, jó darabig szabadon zúdíthattad ezeket a brutális támadásokat az ellenfelekre, különösen, ha sikerült elkábítani őket. Most viszont minden S-Break kapott egy újratöltődési időt: egyszer elsütöd, aztán várnod kell, amíg a shard boost újra aktív lesz.

Ezzel együtt észrevettem, hogy az ellenfelek és főnökök hosszabb ideig maradnak kábult állapotban, mint az előző részben – talán hogy több lehetőséget adjanak a kettős támadások kihasználására, ha épp nincs kéznél egy S-Break. Nem világmegváltó változtatás, de finoman átalakítja a harc menetét. Persze biztos lesznek olyan exploitok, amiket a játékosok pillanatok alatt felfedeznek, de készülj fel rá, hogy a régi, jól bevált trükkök egy része most már nem működik.

És ha már harc: a Trails Through Daybreak II határozottan nehezebbnek érződik az első résznél – részben a fent említett változtatások miatt. Normál nehézségi fokozaton, megfelelő szinten (például a Marchen Garten adott szintjéhez igazodva) is rendszeresen előfordult, hogy az ellenfelek több támadási lehetőséget kaptak a kelleténél, és olyan szinten pakolták rám a sebzést, hogy esélyem sem volt kigyógyítani magam, mielőtt újra lecsaptak volna. Nem egyszer előfordult, hogy a „gyengítse az ellenségeket” funkcióhoz kellett nyúlnom, különben beálltam volna egy falhoz, ahonnan nincs tovább.

Új nap, új ellenségek

Ahogy a mondás tartja: minél több minden változik, annál inkább marad minden a régiben. A Trails játékokra és a Falcomra ez hatványozottan igaz – egyszerre áldás és átok. Már a széria első része, a Trails in the Sky is magasra tette a lécet, kifinomult történetmesélésével, érett karakterábrázolásával és egyedi atmoszférájával. Ugyanakkor ennek ára is van: a látványvilág sosem volt a sorozat erőssége. A Falcom sosem akart az AAA kategóriás grafikákkal versenyezni, helyette inkább stabil megjelenési ütemet tartott fenn, ami immár több mint egy évtizede töretlen.

A Trails Through Daybreak II és az első rész egyértelműen a sorozat eddigi leglátványosabb epizódjai, de még így sem versenyezhetnek a modern generációs játékok vizuális szintjével. De ez nem is volt cél. Kevés JRPG képes ilyen minőségű történetmesélésre, ennyire mély világépítésre és ekkora narratív konzisztenciára – pláne ilyen hosszú távon. Szóval nyugodtan hátradőlhetsz: ez egy újabb Trails játék, amely tökéletes magabiztossággal hozza azt, amit a sorozattól elvárunk. Több mint 80 órányi dráma, akció és karakterközpontú történetmesélés, amely egyetlen pillanatra sem botlik meg.

-Herpai Gergely „BadSector”-

Kiadó: NIS America

Fejlesztő: Nihon Falcom

Stílus: Szerepjáték (RPG)

Megjelenés: 2025. február 14.